Fontos változás „kínai Laci” utcájában – VIDEÓVAL

Beüzemelték a közlekedési lámpákat a Piac utca és az Arany János utca kereszteződésében, s nagyon fontos változás, hogy a Debreceni Járásbíróság, az orosz konzulátus, a Páholy Lakásszínház, vagy éppen „kínai Laci” utcájába immár tilos behajtani a belváros irányából. Tudják, korábban be lehetett autózni a Városközpont parkolóig, na, ezért ma már megbüntet a rendőr. Az Arany János utcáról a Piac utcára kanyarodni továbbra is csak jobbra lehetséges, a McDonalds épületénél forgalomtól elzárt területet is felfestettek.
Vezessenek körültekintően!
Főleg, hogy egyelőre bőven akadnak olyan autósok, akik baromira megszokásból közlekednek és észre sem veszik a behajtást tiltó táblát vagy látják, de nem tulajdonítanak neki jelentőséget.
A gyalogosok is lámpát kaptak
Szintén üzembe állították a Miklós utcai villamosmegállónál lévő gyalogátkelőhelynél felszerelt lámpákat. Itt egyszerre három lámpa, ráadásul
három különböző üzemidővel szabályozza az átkelést.
Figyeljenek a gyalogosok, mert egyelőre totális káosz tapasztalható!

















