Feljelentettek 150 debrecenit
Április 16-án 150 ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen természetkárosítás gyanúja miatt Zeke László – írja a nol.hu. Ha a hatóság eljárást indít, akkor a feljelentő debreceni ügyvéd mind a 150 ember képviseletét ingyen vállalja. Zeke állítólag párhuzamot akar vonni a milliárdos lepkeperként elhíresült kokadi eset és a debreceni Nagyerdőn a közelmúltban 150 közmunkás által végrehajtott cserjeirtás között. (A témáról ITT és ITT is olvashat).
Mint ismeretes, a munkát végeztető Dehusz Kft.-t 1millió forintra bírságolta meg a zöldhatóság, mert az általa foglalkoztatott 150 közmunkás engedély nélkül végzett cserjeirtást, s ezzel megzavarta védett állatok élőhelyét a védett területen. Zeke László a Népszabadsg tudósítójának azt mondta: Gabnai Ernő területe közel akkora, mint a Nagyerdő érintett szakasza, mindkét helyen cserjeirtás történt, s mindkét helyen fölfedezhető a gyapjas lepke. Csakhogy míg Gabnai Ernőnek az engedéllyel végzett munka miatt szabadságvesztéssel és 1,5 milliárdos kártérítéssel kell szembenéznie, addig a Nagyerdőn engedély nélkül történt károkozás miatt semmilyen büntetőeljárás nem indult.


















