Fekete gólyák fészkelnek Tiszacsegén

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának munkatársai jelentős felfedezést tettek a napokban Tiszacsegén. Sikerült azonosítaniuk egy fokozottan védett fekete gólya (Ciconia nigra) fészkénél az egyik szülőt, amely fontos adatokat szolgáltat a faj elterjedéséről és költési szokásairól.
A madárfaj egyedét fiókaként 2013-ban jelölték meg Alsózsolca határában, majd az ezt követő tíz évben összesen 12-szer került megfigyelők szeme elé – mindannyiszor a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Eddig csak táplálkozó területen volt előfordulási adata, most azonban ismertté vált a költőhelye is. A madár párjával együtt jó egészségi állapotnak örvend és jelenleg az idei fiókáikat nevelik – írták.
A fekete gólya testhossza 90-105 centiméter, szárnyfesztávolsága 173-205 centiméter, tömege 3000 gramm. Feje fekete, nyaka, melle és háta matt fekete, melyek fémes zöld vagy ibolya csillogásúak. Röptében a szárnyon alul csak egy fehér háromszög van a hónaljnál. A fiatal példányok csőre és lába szürkészöld, az idősebbeké piros. Elsősorban a vizes élőhelyek közelében elterülő erdőket kedveli. Fontos számára a háborítatlanság, az ember jelenlétét nem szereti. Élőhelyét elsősorban a fakitermelés veszélyezteti, hiszen a fészkét akkor is elhagyja, ha a közelben kivágják a fákat. Augusztusban ártereken, holtágakban gyülekezik, sokszor a gémekkel alkot egy csapatot. Afrikában telel ki, majd márciusban érkezik vissza Európába.
Magyarországon kis állománya él, költ a Hanságban, a Vendvidéken, az Őrségben és a Szigetközben, a Felső-Tisza-vidékén, a folyókat kísérő erdőkben, és most már tudjuk, hogy Tiszacsegén is.


















