Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Erikát aligha feledik az urak

| 2010. 02. 12. | 21:55:16
Calgary – Volt szőke nő akciósztárok oldalán, volt vízimentő vörös fürdődresszben, volt playmate. És alkoholista. Most egy négyéves kislány boldog mamája.
Erikát aligha feledik az urak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Erika Maya Eleniak 1969-ben született ukrán és észt-német szülőktől Los Angelesben. Tinédzserként Kanadába ment, ahol kipróbálta a színészkedést. Az 1970-es években modellkedni kezdett, televíziós reklámokban szerepelt. 1982-ben megkapta első filmszerepét az E. T. – a földönkívüli című filmben.

Erika Eleniak

A középiskolában rászokott a kábítószerre és az alkoholra. Steve Ferguson felkarolta Erikát és segített neki kilábalni a káros szenvédelyekből. Steve és Erika jegyben jártak, amíg ki nem derült, hogy a fiú apja és az ő anyja házasok, azaz mostohatestvérek voltak.

Pamela váltotta

1989-ben a Playboy-ban megjelent róla egy kép; ebben az évben megkapta a Baywatch című sorozatban a Shauni McClain szerepét. A sorozatban Pamela Anderson lépett a helyére. A Baywatch forgatása alatt ismerkedett meg Billy Warlockkal, a barátságból szerelem lett. Ő volt az oka, hogy otthagyta a Baywatchot, később azonban Billy féltékenységi rohamai miatt szakítottak. 1997-ben férjhez ment, de a frigy nem tartott sokáig. Jelenlegi partnere Roch Daigle. Egy tragikus vetélés után 2006-ban született meg közös gyermekük, Indyanna. Calgaryban élnek.

 

További híreink
Lottó: se ötös, se hatos
Lottó: se ötös, se hatos
Tovább halmozódik a főnyeremény.
Elhunyt Ozzy Osbourne
Elhunyt Ozzy Osbourne
76 éves volt.
Óriási show-t csinált Jennifer Lopez Magyarországon
Óriási show-t csinált Jennifer Lopez Magyarországon
A világsztár koncertjére pillanatok alatt elfogytak a jegyek.
A Coldplay csókkamerája nagy port kavart
A Coldplay csókkamerája nagy port kavart
Vélhetően egy titkos affért buktatott le.
Már gyakorolják a Károly király halálára kidolgozott tervet?
Már gyakorolják a Károly király halálára kidolgozott tervet?
Bennfentesek információi alapján az uralkodó nem reagál úgy a kezelésre, mint kellene.
Az emojikat ünneplik szerte a világban
Az emojikat ünneplik szerte a világban
A színes ikonokon keresztüli kommunikáció ötlete eredetileg Japánból származtatható.
Több ezer éves hajóroncsra bukkantak Horvátországban
Több ezer éves hajóroncsra bukkantak Horvátországban
A lelet hozzájárulhat a korai görög jelenlét megértéséhez.
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
A magyarországi jegybevétel már több mint 2 milliárd forint.
Sidi arról, hogy miért lépett ki a Tankcsapdából
Sidi arról, hogy miért lépett ki a Tankcsapdából
Fontosabb a belső béke, mint a biztos egzisztencia - gondolta, és távozott Debrecenből..
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bondár Annát elkerülte a szerencse
Bondár Annát elkerülte a szerencse
Jelina Szvitolinával csap össze.
Hirdetés
Hirdetés
A koronavírus Debrecenből sem tűnt el
A koronavírus Debrecenből sem tűnt el
Az esetszámok emelkedése várható.
Hirdetés
Hirdetés
Munkácsi légitámadás: megszólalt Orbán Viktor
Munkácsi légitámadás: megszólalt Orbán Viktor
A debreceni és a nyíregyházi kórházat felkészítették a sebesültek fogadására.
Gazdaság
A debreceni OBI ügyében is döntöttek
A beruházó vállalta a körforgalom rendbehozását.
Tusfürdőt hív vissza a Müller
Baktériumra figyelmeztetnek.
Csúcsot dönthet a csirke és a tojás ára
Drágulás a baromfipiacon – újabb rekordok felé tartunk.
Lovagkeresztet vehetett át a debreceni nagyvállalkozó
Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító tulajdonosa kapta az elismerést.
Eladnák a Dóczy ABC alatti földet
A felépítmények alatti ingatlan önkormányzati tulajdon.
Szijjártó: leállt a kőolajszállítás
A panaszait – és a fenyegetéseit – mostantól küldheti a moszkvai barátainak - mondta ukrán kollégája.
Támogatott tartalom
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
A Balmaz-Sütöde sikere nemcsak egy vállalkozásé, hanem a hajdú-bihari közösségé is.
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Kezelések széles skáláját kínálják a pácienseknek.
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Cél a régió építőipari szakember-utánpótlásának biztosítása.
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés