Emberölés kísérletével gyanúsítják az epreskerti láncfűrészest
Mint arról elsőként beszámoltunk, egy láncfűrésszel őrjöngő férfi munkásokra támadt Debrecenben, az Epreskert utcában július 15-én. A nyomozás adatai szerint a három sértett közterületi fűvágást végezett az utcában, amikor összeszólalkoztak a 44 éves férfival. Vitatkozni kezdtek, majd a gyanúsított faképnél hagyta őket, és percekkel később már egy láncfűrésszel a kezében tért vissza.
Beindította, és gondolkodás nélkül nekiesett újdonsült haragosainak.
Egyikőjüket sikerült a fején megvágnia, később őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az elsődleges orvosi vélemények alapján könnyű sérüléseket szenvedett. Az egyenruhások még a helyszínen megbilincselték és elfogták a férfit, a nála lévő láncfűrészt pedig lefoglalták.
[Beillesztett cikk: Láncfűrésszel ment neki a munkásoknak az Epreskert utcában]
A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a helyi lakost, majd bűnügyi őrizetbe vették, az ügyészség indítványára pedig az illetékes járásbíróság elrendelte a letartóztatását.