Elkészült a kétmilliomodik magyar Suzuki!

A Magyar Suzuki Zrt-t 1991-ben alapították, a termelés az esztergomi gyárban 1992-ben indul meg. A vállalat 2003-ban indított el egy programot, aminek célkitűzése a kapacitás bővítése volt. Addig évente mintgey 80 ezer autót gyártottak, azt követően több mint kétszer annyi autó jön ki a gyárból. Az egymilliomodik esztergomi autó 2006-ban készült el, ami a budapesti Csodák Palotájában látható. A cég belföldi piaci részededése sokáig 20 százalék körül mozgott, amivel éveken keresztül piacvezető pozícióban volt. Ezt a címet utóbb, a válság éveiben vesztette el.
Az első Swiftet Antall József, a WagonR+ első példányát Orbán Viktor, az Ignist Medgyessy Péter, az SX4-et Kóka János kormányozta ki a szerelőcsarnokból. Az ünnepségre eredetileg Gyurcsány Ferencet hívták meg, de ő nem jelent meg, mondván, hogy a cégnél nem tisztelik a munkások érdekeit.
A kétmillió legyártott gépkocsi tiszteletére rendezett ceremónia mellett a gyár húszéves fennállását is idén ünneplik Esztergomban. Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója ez alkalomból bejelentette, hogy a márkakereskedésekben szeptember végéig tesztvezetésre jelentkezők között 20 főt kisorsolnak, ők kétmillió forint engedményt kapnak a jármű árából.
„A Suzuki soha egy forint profitot nem vitt ki az országból, minden nyereséget visszaforgattunk a gyárba, bízvást mondhatom, hogy a cégünk egy magyar vállalat" – mondta el a vezérigazgató, megemlítve, hogy a 20 év alatt 1,29 milliárd eurót, azaz 347 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
A gyárban 3400 saját dolgozót foglalkoztatnak, az első körös beszállítóknál 18.000 munkahely és további 84 cégnél 32.6000 állás köszönhető a Suzukinak. A 40.000 munkahely a magyarországi foglalkoztatás egy százaléka - tette hozzá Hisashi Takeuchi.
A vezérigazgató megemlítette, hogy a Suzuki éves exportbevétele 1,4 milliárd euro, az a magyarországi export két százaléka. Az itt készülő autókat 45 országba exportálják, legtávolabbra Új-Zélandra.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Suzuki négy éven keresztül, a londoni olimpiáig 50 járműves flottával támogatja a MOB munkáját. Az ünnepségen jelen volt Csonka Zsófia és Sidi Péter sportlövő, Pars Krisztián kalapácsvető és Kiss Dániel gátfutó, Londonra kvalifikált magyar olimpikonok.
















