Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt a Hungária alapítója

| 2013. 10. 09. | 17:48:36
Utoljára 2005-ben léptek fel az eredeti felállásban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Csomós Péter gitáros, énekes, a Hungária együttes egyik alapítója. Az egy ideje betegeskedő zenészt kedden hajnalban, 69 évesen érte a halál. Csomós Péter 1967 és 1971 között volt a Hungária tagja, de játszott a Mistralban, a Syconorban és a Radics Béla-féle Tűzkerékben is.

"Rendkívül muzikális volt, nagyon jól, ösztönösen énekelt, másrészt ügyesen gitározott, ami azért is fontos volt, mert én zongoráztam. A közös örömzenélgetés során derült ki, hogy zeneileg és emberileg is jól passzolunk egymáshoz. Ezután hívtam az alakuló Hungáriába" - idézte fel egykori zenésztársa, Fenyő Miklós.

Csomós és Fenyő két stúdióalbumon - Koncert a Marson (1970), Tűzveszélyes (1971) - játszott együtt a Hungáriában, emellett mintegy tizenöt kislemez-felvételt készítettek a közös felállással. Fenyő Miklós szólt arról, hogy a Hungáriából történt távozás után is - néhány év kivételével - kapcsolatban maradtak, barátok voltak, akkor is, amikor Csomós Péter a nyolcvanas-kilencvenes években Norvégiában élt és zenélt.

A Hungária ősfelállása - Fenyő Miklós (ének, zongora), Csomós Péter (ritmusgitár, ének), Klein László (basszusgitár), Matlaszkovszky Miklós (szólógitár) és Tóth József (dob) - még egyszer, utoljára 2005-ben a Margitszigeten színpadra lépett; Klein 2009-ben hunyt el. "Akkor több mint három évtized után játszottunk újra együtt így, és ez volt az utolsó alkalom is" - mondta Fenyő Miklós.

Csomós Péter tavaly szeptemberben még fellépett a Petőfi Csarnokban az Égi Zenekar Fesztiválon, amelyen Radics Bélára, Barta Tamásra és Bencsik Sándorra emlékeztek. (Csomós Bartával a Hungáriában, Radiccsal a Tűzkerékben zenélt együtt).

"Nagyon fog hiányozni mindenkinek, aki szerette. Nyugodj békében Csomi!" - búcsúzott el tőle szerdán Facebook-oldalán Fenyő Miklós.

Hirdetés
További híreink
Hatvanéves lenne Bódi László
Hatvanéves lenne Bódi László
A Republic egykori frontembere 2013. március 11-én hunyt el.
Harry herceg békülni akar
Harry herceg békülni akar
Azt mondta, semmi értelme a további viaskodásnak.
Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
2025 nyarán az MVM Dome-ban lép fel.
Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Lukács László és Fejes Tamás beszélt a részletekről.
Elhunyt Val Kilmer
Elhunyt Val Kilmer
Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.
Megszületett Magyarország dala
Megszületett Magyarország dala
Az ítész úgy jellemezte az együttest: "olyan, mint az élet, sokszínű, változatos, vidám és néha keserédes".
Megnősült Szoboszlai Dominik
Megnősült Szoboszlai Dominik
Másfél év után elvette barátnőjét.
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
A Demjén-film túlszárnyalta a Futni mentemet
Átvette a vezetést a magyar mozik nézettségi toplistáján.
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.
Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Elvitték a Roncsbárból a Bengálit
Darabokban távozik a múlt.
Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Kilencven éve született a rock 'n' roll királya
Elvis Presley mind a mai napig az egyik leghíresebb énekes.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodaügy: meghátrált Püspökladány vezetése
Óvodaügy: meghátrált Püspökladány vezetése
Országos hírű és elismertségű óvodát akart bezárni a város önkormányzata – a szülők a sarkukra álltak.
Hirdetés
Hirdetés
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
A tavaszi szünetben 338 ezer magyar pihent belföldön
Tömegével keltek útra a gyermekes családok is.
Már 50 ezren kérték a falusi csokot
2631 faluban igényelhető ingatlanvásárlásra, -bővítésre és -felújításra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Páratlan tapétakínálat a Gulyás Tüzépen.
Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Válassza a konténeres sittszállítás szolgáltatást!
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.
Munkacipőket vásárolna a DKV
Munkacipőket vásárolna a DKV
Beszerzési hirdetmény.
Hirdetés