Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt a Fidesz egykori képviselője

mti | 2025. 03. 26. | 09:17:04
Államtitkárként is dolgozott.
Elhunyt a Fidesz egykori képviselője
Wachsler Tamás egy 2019-es felvételen (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

Wachsler Tamás 1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban, általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett.

Egyéves sorkatonai szolgálata után 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett, ahol 1993-ban szerzett diplomát.

1988 áprilisában elsők között lépett be a Fiatal Demokraták Szövetségébe, a műegyetemi csoport alapító tagja és vezetője volt. 1989 augusztusában részt vett a prágai Vencel téren tartott antikommunista tüntetésen, majd nyolc napig éhségsztrájkot folytatott Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva a tüntetés szétverése és a résztvevő magyar fiatalok őrizetbevétele ellen.

Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyző volt. A honvédelmi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, majd utóbbinak 1993-tól 1994-ig elnöke volt.

Tagja volt az Észak-atlanti Közgyűlésben dolgozó magyar országgyűlési delegációnak, ahol részt vett a védelmi bizottság tevékenységében, majd az Észak-atlanti Közgyűlés akkori egyetlen kelet-európai jelentéstevője lett. 1993-ban a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé választották.

Az 1994-es országgyűlési választáson ismét pártja Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról jutott a parlamentbe, ahol a honvédelmi bizottság alelnöke, majd 1995-től tagja volt. Hozzátették, hogy 1998-tól 2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd visszatért eredeti szakmájához, és a Budapest Aréna projektigazgatója lett.

A 2002-es önkormányzati választáson Szentendrén önkormányzati képviselővé választották, majd 2006-ban visszavonult a politikától és építészmérnökként dolgozott.

2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének építészeti megújítását.

A Nemzet Főterének és az Országház látogatóközpontjának átadása után a Wellisch-palota és a Balassi Bálint utcai Tisza Lajos irodaház rekonstrukcióját, majd a Szabad György Irodaház megépítését irányította.

Nevéhez fűződik a Vértanúk tere helyreállításának irányítása, valamint építészeti ötletgazdája volt a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének.

A sajtóiroda a közleményben azt írta, hogy szenvedélyesen szerette az Országház épületét, társszerzője volt a "A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll" című könyvnek.

Szívügye volt az Országház tervezett belsőépítészeti újjászületése valamint a Kossuth téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületeinek folyamatban lévő megújulása. Munkáját mindig a felelősségtudat és a minőség eszménye vezérelte - írták.

Ez év március 15. alkalmából az első demokratikusan választott országgyűlésben végzett munkája, valamint a Kossuth Lajos tér és környéke rekonstrukciójának előkészítése és megvalósítása érdekében folytatott kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend polgári tagozat kitüntetésben részesítette.

Az Országgyűlés és az Országgyűlés Hivatalának munkaközössége főt hajt a 60. életévében elhunyt egykori munkatársa emléke előtt. Wachsler Tamást az Országgyűlés Hivatala saját halottjának tekinti - áll a közleményben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Először választottak amerikai pápát
Először választottak amerikai pápát
Robert Francis Prevost XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
A konklávé második napján máris dűlőre jutottak a bíborosok.
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
A Fidesz Facebookon jelentette be a hírt.
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Dobrev Klára azt is bejelentette: elválnak.
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Nem jutottak dűlőre a bíborosok.
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Különös svájci jelenségről szóló szöveget is kaptak a diákok.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
A „leleplezés” a Fideszt segíti - írja.
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Ezt olvassa ki a haderőreformból az ellenzéki párt elnöke.
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Kerek évfordulót ünnepel a világ.
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Egyelőre patthelyzet van.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Gazdaság
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés