Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egyszer minden rossz sorozat megszad. Eljött ez a nap a debreceniek számára?

| 2023. 11. 25. | 08:23:20
Az örökmérleg debreceni előnyt mutat.
Egyszer minden rossz sorozat megszad. Eljött ez a nap a debreceniek számára?
Bárányé először nyerhetnek idegenben (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A magyar labdarúgó-válogatott EB-selejtezős mérkőzései után folytatódnak a küzdelmek az NB I-ben. a DVSC a ZTE vendégeként lép pályára szombaton. A Zalaegerszeg új vezetőedzővel fogadja a Lokit, Márton Gábort múlt hétfőn nevezték ki a posztra. Akkor rövidtávú célként a hajdúsági ellenfél legyőzését nevezte meg, kérdés, hogy mennyire sikerült felkészítenie a csapatát. Az mindenképpen doppingolhatja a hazaiakat, hogy a DVSC a mostani szezonban még nyeretlen idegenben, öt vendégjátéka során mindössze két pontot szerzett.

A Lokit azonban az motiválhatja, hogy a két csapat legutóbbi három összecsapásán kivétel nélkül a debreceniek tudtak győzedelmeskedni. 

Az örökmérleg is a DVSC-nek kedvez. A két csapat eddigi 65 NB I-es találkozójából 65-öt nyertek a hajdúságiak, 18-at az egerszegiek és 13 alakalommal született döntetlen.

Ebben az idényben a DVSC idegenbeli teljesítménye kritikán aluli, és ez cseppet sem túlzás, hiszen a mezőnyben a legutolsó az idegenbeli találkozók alapján felállított tabellán. A Blagojevics-gárda a Ferencváros és a Puskás Akadémia otthonában tudott pontot szerezni, a többi meccsét egyaránt elvesztette, azaz hét idegenbeli találkozón mindössze két pontot szerzett. Ezen a teljesítményen mindenképpen javítani kell, hiszen ebben az esztendőben már nem játszik hazai pályán a debreceni gárda, helyette vár rá négy idegenbeli összecsapás!

A 14. forduló programja:
Pénteken játszották
Paksi FC-Diósgyőri VTK 4-1 (3-0)
Szombaton játsszák:
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 14.45
ZTE FC-Debreceni VSC 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 19.30
Vasárnap játsszák:
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 17.00
Fehérvár FC-Kecskeméti TE 19.30

Az NB I. állása
1FERENCVÁROSI TC12813341525
2PAKSI FC13742231425
3PUSKÁS AKADÉMIA FC13652221623
4FEHÉRVÁR FC13625252020
5DVSC13625211820
6DVTK13625201720
7ÚJPEST FC13625222420
8KECSKEMÉTI TE13616202019
9MTK BUDAPEST13535132018
10ZTE FC13328163011
11MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC12318132210
12KISVÁRDA MASTER GOOD13211011247
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
A debreceniek helyzete komoly aggodalomra ad okot.
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Bajnok a világ legeresőbb ligájában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Gazdaság
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés