Edzőváltás a DVSC-nél. Új korszak kezdődik!

Salánki László helyett január elsejétől Szabó Titusz és Bokor Zoltán irányítja a DVSC ökölvívócsapatát – közölte a Cívishírrel Szabó Sándor, a klub első embere. A váltásról a klubfőnök annyit mondott: sok siker kíván a továbbiakban Salánki Lászlónak más egyesületekben, illetve a serdülő válogatott edzőjeként.
A két új trénert aligha kell bemutatni a küzdősportokban jártas hajdúságiaknak. Szabó Titusz a klub versenyzője volt több mint egy évtizedig, Bokor Zoltán pedig kickbokszban tett szert sok-sok elismerésre, az utóbbi hetekben pedig ökölvívóedzőkét diplomázott, csakhogy a „papír” se legyen akadály. Őket segíti rutinjával és kiváló pedagógiai érzékével Tivadar Lajos, aki immár fél évszázada a debreceni bokszélet aktív szereplője.

A DVSC ökölvívócsapata új életet kezd január elsejétől, a célok azonban nem változtak, továbbra is az ország legjobb utánpótlásműhelye címére pályázik, mint ahogyan meg is nyerte az egyesületek pontversenyét idén, illetve a korábbi esztendőkben szinte mindig – jegyezte meg Szabó Sándor, aki kiemelte, hogy a klub versenyzői a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt remekeltek, de a 2018-as esztendő sok sikere közül mégis kiemelkedik Bernáth Attila ifjúsági Európa-bajnoki címe.
A DVSC-nél annak ellenére is szép jövőt terveznek, hogy az Erdei Zsolt vezette bokszövetség a csődje miatt még mindig súlyos milliókkal lóg az erre az évre megítélt műhelytámogatásból. Eddig is saját erőből lettek országos elsők, ezután is így lesz – summázta Szabó Sándor.
BeA
[Beillesztett cikk: Padlóra küldték a magyar bokszot. Debrecen is megsínyli]


















