Hirdetés
Desperado Betti szexibb, mint tíz éve
| 2019. 11. 07. | 18:27:00
A debreceni énekesnő új dallal jelentkezett.

Gábor Betti szexibb, mint 10 évvel ezelőtt, ez volt az első gondolatunk, amikor megláttuk az új klipjét, illetve abban a meztelenül fürdőzős jelenetet. A klip egy napja érhető el a legnagyobb videómegosztón. A dal enyhén desperadós, de Betti már szólóban "tolja". A zenét a Mosquito szerezte, a szöveg pedig Szakos Andrea írta.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Új energetikai szakáruház nyílt Debrecenben
A SolarX szakáruház nem csak eladásról szól.

Miért éppen Debrecen? – Dickmann Roland
A zenész és pszichológus válaszol. Zenekarával a fél világot bejárta, mégis úgy érzi, itt a helye.

Átadták az új józsai bölcsődét
Kilencvenhat férőhely, huszonhét új munkahely.

Négy kávét kínál a Zádor házaspár
Azokra is gondoltak, akiket bánt a savasság.

Gondola: halasszák el az új parkolási rendelet bevezetését!
A Civil Fórum Debrecen szerint krízishelyzet lesz.

Emerson | NI: nem csak high-tech cég, szakmai közösségépítő is
Megcáfolták Debrecenben azt a sztereotípiát, hogy a mérnökök introvertáltak lennének.

Nemzetközi biokémiai kurzus a Debreceni Egyetemen
Rangos nemzetközi tudományos képzési programhoz csatlakozott a Debreceni Egyetem.

Konyhatűzhöz vonultak Debrecenben
A Szigligeti utcában csaptak fel a lángok.

Hetekre lezárják az M35-ös egyik le- és felhajtóágát
Nem árt felkészülni a változásra.

Szexuális erőszak: Debrecenben hoztak ítéletet
Életfogytig tartó fegyházbüntetést kaptak az elkövetők.

Buszjáratokat érint a debreceni közműépítés
Terelőútvonalon közlekednek.

Több napra leáll a debreceni reptér
Nem fogadnak, nem indítanak járatokat.

Lovaggá ütötték David Beckhamet
III. Károly hivatalos születésnapi ünnepségén.

Már szépségkirálynője is van a Debreceni Egyetemnek
Jákób Ramóna Queen of Europe címet nyert.

Felbomlik a Margaret Island zenekar
„Szétfutottak az álmaink és a jövőképünk” – írták.

Eurovíziós Dalfesztivál: botrányból sem volt hiány
Az utolsó pillanatig úgy tűnt, Izrael lesz a befutó.

Hatvanéves lenne Bódi László
A Republic egykori frontembere 2013. március 11-én hunyt el.

Harry herceg békülni akar
Azt mondta, semmi értelme a további viaskodásnak.

Méregdrága a jegy Jennifer Lopez budapesti koncertjére
2025 nyarán az MVM Dome-ban lép fel.

Tíz gitáros csatlakozik a Tankcsapdához
Lukács László és Fejes Tamás beszélt a részletekről.

Elhunyt Val Kilmer
Számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.

Megszületett Magyarország dala
Az ítész úgy jellemezte az együttest: "olyan, mint az élet, sokszínű, változatos, vidám és néha keserédes".

Megnősült Szoboszlai Dominik
Másfél év után elvette barátnőjét.

Hatvanéves mindenki Carrie Bradshaw-ja
Sarah Jessica Parkernek a Szex és New York hozta meg a világhírt.
Hirdetés
Olvasta már?

Amerika is beszállhat az izraeli-iráni háborúba
Donald Trump szerint Irán nem kerülhet atomfegyver birtokába.

Battai Sugárék döntő tussal vesztettek
A debreceni vívó így csapatban érem nélkül maradt.

A polgári példa: fiatalok döntésében a város jövője
Az új gazdasági programban a lakosság megtartása a város legfőbb célkitűzése.
Gazdaság
Új energetikai szakáruház nyílt Debrecenben
A SolarX szakáruház nem csak eladásról szól.
Emerson | NI: nem csak high-tech cég, szakmai közösségépítő is
Megcáfolták Debrecenben azt a sztereotípiát, hogy a mérnökök introvertáltak lennének.
Ígérik, 400 milliárddal többet költenek az egészségügyre
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2026-os költségvetését.
„Mit fúr a BMW és CATL Debrecenben?”
A kérdést Varga Zoltán tette fel az Országgyűlésben.
Több út vezet a sikerhez – egy hajdúsági cég meg is mutatja, hogyan
Aranykalászos gazdák és tudatos ügyintézők – így tanulnak a felnőttek Hajdú-Biharban.
Újra 400 forint felett az euró
Megkínozza a közel-keleti konfliktus a magyar fizetőeszközt.
Támogatott tartalom

Négy kávét kínál a Zádor házaspár
Azokra is gondoltak, akiket bánt a savasság.

A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a gasztrológiai szakellátás diagnosztikus eszközparkját fejeleszti.

Suli a strandon – a Bihar Termálligetben is
Oktató jellegű tanítási nap.

Finom ételek, sztárséfek, koncertek a Nagyerdőn
Sokszínű kínálat a gourmet fesztiválon.
Hirdetés