Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben megmérik, hány méter a szeretet

| 2012. 04. 03. | 10:31:19
Debrecen – Debrecen ötödik éve vesz részt a Méltóság mezeje mentális szemléletformáló programjában, ami segíti a gyerekeket, hogy lelkileg is egészséges életet éljenek, valamint, hogy felnőttként cselekvő együttérzéssel viszonyuljanak a rászorulókhoz, azelesettekhez.
Debrecenben megmérik, hány méter a szeretet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Hány méter a szeretet? irodalmi pályázat díjátadó ünnepsége április 4-én, szerdán lesz. 14.15-kor gyülekező a Napóránál, majd közös fotózás és eredményhirdetés. Köszöntőt mond Porkoláb Gyöngyi programvezető. A zsűri értékelését ismerteti Varga Zsigmondné elnök ismerteti. (A zsűri tagjai: Vitéz Ferenc író, Mészáros Tibor színművész, Hadházy Csabáné nyugalmazott könyvtárvezető). A pályázat címadó dalát Jantyik Zsolt adja elő. A pályázatra a programban részt vevő 13 általános és középiskola 349 diákja készített verses vagy prózai alkotást. A programban résztvevő óvodások a rendezvény idején kiállított rajzaikkal fejezik ki gondolataikat a szeretetről.

További híreink
Bárány Róbert-díjat kapott a debreceni kutató
Bárány Róbert-díjat kapott a debreceni kutató
Duncan V. Mifsudot a kísérleti űrkémia érdekli.
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
Nemcsak a babának, hanem az anyának is jó.
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Régi barátja rágyújtotta a házat.
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
A modern FLIRT-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Igényfelmérő lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Balesetben elhunyt Kathi Béla
Balesetben elhunyt Kathi Béla
A testépítő 46 éves volt.
Autók ütköztek a Nagyerdőn
Autók ütköztek a Nagyerdőn
A debreceni tűzoltók és mentők már a helyszínen.
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy egészségügyi intézményből tűnt el.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autók ütköztek Hajdúnánáson
Autók ütköztek Hajdúnánáson
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
A 27 éves pilótának ez az idei első időmérős sikere.
Egyre kevesebb sört isznak a magyarok
Egyre kevesebb sört isznak a magyarok
Az időjárás önmagában nem magyarázza a gyengélkedést.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
Támogatott tartalom
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Érettségizetteknek felkészítő tehetségprogram indul.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Hirdetés
Hirdetés