Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen új játszótere a felnőtteket is megkísérti

| 2022. 08. 04. | 16:15:00
Némelyek nem tudnak ellenállni, pedig kellene…
Debrecen új játszótere a felnőtteket is megkísérti
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Óriási az érdeklődés Debrecen legújabb játszótere iránt. Alig pár napja nyílt meg a Nagyerdőn a Sziget-kék névre keresztelt park, amely elődjénél, az Ötholdas Pagonynál kétszer nagyobb területen várja a látogatókat, de máris a debreceni családok közkedvelt helye lett.  

Az ünnepi pillanatokat némiképpen beárnyékolja, hogy a játszótér egyik mászókája a nyitás után néhány nappal már nem bírta a terhelést, és leszakadt egy kislány alatt.

A gyermeknek szerencsére nem esett baja, ugyanakkor joggal vetődik fel a kérdés: hogyan fordulhatott ez elő egy vadonatúj játszótéren? A kérdéssel megkerestük a debreceni polgármesteri hivatalt. Válaszukban azt írják: a szóban forgó játék a parkban korábban is használt eszközök egyike, amelynek szerkezeti elemeit a szükséges mértékben a projekt keretében felújították, és a játszótér minden elemét megfelelőségi tanúsítvány birtokában adták át a nagyközönségnek.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet a játékok rendeltetésszerű használatának fontosságára, például arra, hogy bizonyos játékokat, súlykorlátozás mellett, kizárólag gyermekek vehetnek igénybe.

A polgármesteri hivatal válaszából kiderül az is, hogy a balesetet megelőzően sem rendeltetésszerűen használták a mászókát, amely akkor még ugyan nem szakadt le, de jelentősen meggyengült a szerkezete. (Azzal kapcsolatban, hogy a játékokat nemcsak a gyerekek, hanem olykor az őket kísérő felnőttek is használják, több észrevételt kapott szerkesztőségünk is.)

„A játszótér hatalmas területén a rendeltetésszerű használat ellenőrzése és betartatása nem csupán az üzemeltető kizárólagos feladata, a parkhasználók felelős viselkedése is szükséges ahhoz, hogy ez a rendkívüli létesítmény hosszú évekig szolgálhassa a szórakozni vágyókat” – olvasható a polgármesteri hivatal válaszában, amelyben közlik azt is: a hibát az üzemeltető jelezte az önkormányzatnak, a sérült játszóelemet pedig azonnal lezárta a látogatók elől, ezt követően pedig haladéktalanul megjavították a megrongálódott mászókát. 

A Sziget-kék egyébként saját Facebook-oldalán is felhívja a figyelmet a rendeltetésszerű használat fontosságára.

Legfrissebb bejegyzésükben arról írnak, hogy nagyon sokan kíváncsiak a parkra, jelenleg napi mintegy 5 ezer belépést számlálnak. Ez azonban azt is jelenti, hogy óriási a terhelés a játékelemeken, ráadásul több alkalommal tapasztalták már, hogy a vendégek nem a látogatási szabályzatban leírtaknak megfelelően használják a különböző játékokat. 

A játszótér szabályzat a többi között előírja:

  • tilos a játszótéri elemeket felnőtteknek használni,
  • a játszótéren található játékeszközök kizárólag saját felelősségre használhatók, állandó felügyeletet nem biztosítanak,
  • a gyermekek testi épségéért minden esetben szüleik, felnőtt kísérőik felelnek - azért is, hogy rendeltetésszerűen használják a játékelemeket.

Takács Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
A magyarok utazási kedvét igazán a húsvéti ünnep és a tanítási szünet robbantotta be.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
Súlyosabb büntetést akar a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Teherautó tört-zúzott a debreceni megállóban
Teherautó tört-zúzott a debreceni megállóban
Nem sikerült a tolatási manőver.
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Az ügy a törvényszéken folytatódik.
Napokon belül kinyithat az Apolló mozi
Napokon belül kinyithat az Apolló mozi
Beázás miatt tart zárva a filmszínház.
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Ingyenes rendezvénysorozatot indít a Civil Fórum.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
Hirdetés
Hirdetés
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
Ellepték Debrecent május első hétvégéjén
A magyarok utazási kedvét igazán a húsvéti ünnep és a tanítási szünet robbantotta be.
A patikusok is felírhatnak majd bizonyos gyógyszereket
A patikusok is felírhatnak majd bizonyos gyógyszereket
Angol mintára vezetnék be ezt Magyarországon.
Hirdetés
Gazdaság
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Páratlan tapétakínálat a Gulyás Tüzépen.
Hirdetés