Debrecen régi épületei – akárcsak São Paulóé

– Ha Debrecen ikonikus épületeinek védelme kerül szóba, akkor a cívisváros egyik legkisebb egységéről, a városközpontról beszélünk. Ebbe mindenki bele szereti vetíteni a debreceniséget, a cívisséget, az identitást. Őrizni viszont a folytonosságot lenne jó: úgy átalakulnia egy városnak, hogy karakterei ne vesszenek el. A karakter védelmében látom azt a feladatot, hogy az épülethasználatban jelen legyen a közösség is, hiszen nemcsak az abban lakók, hanem az utcákon közlekedők számára is építjük a házakat. Folytonosságot pedig úgy tudunk őrizni, hogy ha valamit elbontunk, a helyére olyasmit építünk, ami őrzi magában az előző formáját. A polgárházak magjában ott vannak a cívisházak falai, őrzik magukban a régi tereket, és ezt a fajta folytonosságot ki lehetne emelni, lehetne vele élni, mert az nem kint akarja magát mutogatni, hanem bent van – összegezte a debreceni épületvédelem kívánatos irányvonalát Gábor István, Debrecen főépítésze, akit a város védett épületeiről, azok értékeiről és a védelem lehetőségeiről kérdeztünk.

Cívisház, polgárház

Elöljáróban a szakember Debrecen építkezéséről közölt a mai épületvédelem-filozófia megértését szolgáló néhány információt. Eszerint Debrecen a 19. század közepétől óriási léptékben átépült, azonban az építőanyag-ellátást, a szerkezeti elemek gyártását és beépítését nem lehetett olyan minőségben elvégezni, mint az Európában a védendő épületeknél tapasztalható. 

São Paulo történelmi városrésze kísértetiesen hasonlít a debrecenihez. 

Szétfolyik, szétmállik, mert nem kőből faragták – az égetett téglákban is ott van a salétrom, az a vizet magába szívja, ami szétnyomja a téglát. Ugyanez történik a gipszből készült homlokzati elemekkel. A cserépfedések is elértek abba az amortizációs állapotba, amikor már nem is néznek ki szépen, az emberek nem szeretnek alatta lakni. Ez erkölcsi avulás – amikor mindenki elfordul az épülettől. Ezek védelméről nagyon nehéz meggyőzni a társadalmat. Ugyanakkor Debrecen sajátossága a folyamatos megújulás, az állandóan alakuló város, amely természeti adottságok hiányában mindig újraértelmezi magát a talpon maradásért. A városégések újra- és újraírták Debrecen háromdimenziós kiterjedését; e folyamatos változásban kialakult a ma is jellemző sajátosság, az egymás mellé épült különböző stílusú házak sokasága. Utcahálózata ugyan fejlődött, de az utcamodul a középkor lenyomatát tükrözi. Ezt a városszerkezetet a második világháború, a bombázások jelentősen megtépázták – komplett tömbök, városrészek tűntek el. Például a Petőfi tér, a Piac utca egyes részei, de már az 1930-as években is indultak szanálások. A belvárosba ékelődtek kis lakótelepek, ilyen a Vármegyeháza utcai, a Barna utcai. A Honvéd utcától kifelé új város jött létre. Töredékként maradt meg az utcahálózat, azon belül az utcaképek, amiről védelem okán beszélhetünk.

– Debrecenben külön beszélünk a cívis- és a polgárházakról. A város történetében sajátos történeti fogalom a cívisház, amely a mezővárosi léthez illeszkedő, a parasztpolgár életformából fakadó sajátos építészeti, telekhasználati forma. A lakói az utcára merőlegesen épített, nagyon egyszerű, puritán megjelenésű, hosszú épületben éltek; az udvar helyet adott a mezőgazdasági munkából fakadó tevékenységeknek, később a céhes rendszerben a műhelyeknek. A cívisház lakói polgárok voltak. Abban az időben maga a cívis pejoratív megfogalmazás volt – a mezővárosi polgárt illették vele. Debrecenben azonban a sajátos kulturális és identitáskereső világban megváltozott a jelentése, ma a cívis megfogalmazás a városhoz kötődő identitást jelent – mondta Gábor István, majd azzal folytatta, hogy cívisházból az 1990-es évekig viszonylag sok volt. Ma viszont már nagyon kevés, hiszen ezeket az épületeket egyre inkább utolérte az a fázis, amikor már csak a téglafalak maradtak eredetiek. Ilyen épület a Maróthi és a Meszena utca sarkán a Morgó, valamint a Kígyó utcán a Novella csapszék. Védelem nélkül is állnak még cívisházak, például a Kígyó utcán kettő is, amelyek az oromfalukkal néznek az utcára, erre merőleges a nyeregtető.

– A 19. század közepétől Debrecenben mind nagyobb teret hódító polgárság tagjai – vélt vagy valós – társadalmi helyzetük szimbolizálásához eszközként használták az építkezést. Ennek megfelelően többféle szimbólumot is alkalmaztak a részben a cívisházak átépítésével létrejövő polgárházakon – tért rá a polgárházakra a városi főépítész. – Ezek jellemzői az utcafronton zárt, a telek teljes szélességében beépített, kulisszafallal ellátott házak, amelyeknek szabályos tengelyekbe sorolt nyílásokkal és nagy, látványos kapuval kialakított architektúrája próbálja úgymond diszkréten eltakarni a mögötte lévő létformát. A gazdaság erősödésével, a társadalmi elismertség növekedésével megjelentek az emeletes, majd többemeletes polgárházak, bérpaloták. Az utcafronton a legdrágább, legreprezentatívabb lakótereket hozták létre, az udvaron befelé pedig egyre kisebb, jellemzően szoba-konyhás bérlakások alakultak. Polgárházakból ötszázas nagyságrend áll; sok épület már átalakítottan, azok védendő elemeket szinte nem is mutatnak.

Debrecen jó példa

Gábor István elismeréssel beszélt Debrecen önkormányzatáról, ami – mintegy kivételként a városok sorában – igen erős értékvédelmi programmal állt elő a 2024-es költségvetésében. Ezt azt jelenti, hogy minden évben 200 millió forintot fordíthat a város polgárházak felújítására. A támogatást természetesen meg kell pályázni, és az elnyert összeg legfeljebb a felújítási költség felét teheti ki. Összehasonlításként közölte, hogy Budapesten a Hegyvidék önkormányzatának 310 helyi védett épülete van, ezek védelmére évente 50 millió forintot szánnak. Debrecenben jelenleg műemléki védelem alatt 131 épület, helyi védelem alatt 329 épület áll.

– Meghirdettük az értékvédelmi pályázatot, amivel megpróbáljuk felkarolni az elődeink hagyatékaként megkapott építészeti értéktömeget. Ez városidentitás is, de azon jóval túlmutat. A debreceni polgárság sajátjaként kezelt lakókultúrát szeretnénk a város történeti tereivel rehabilitálni. Ebből, teszem azt, a Vénkerti lakótelep ötödik emeletén élő állampolgárnak ugyanúgy részesülnie kell, mint a védettséget élvező, város számára tetszetős, Szent Anna utca 10-12. szám alatt lakó embernek. Azért emelem ki ezt a Szent Anna utcai épületet, mert 2024-ben ez nyerte el a felújításra az értékvédelmi program 200 millióját. Ez az ellentételezése annak, hogy maradjon meg a közösség számára az a történeti lenyomat, ami láthatóvá teszi, szimbolizálja a debreceniséget, és az itt lakók számára kedvelhetővé teszi városukat. Ennek egyik eleme az értékvédelem. Persze a támogatás mellé a tulajdonosi közösség saját erővel is beszállt, az önkormányzat támogatása nélkül viszont nem tudta volna elvégezni a felújítást. Az épületenergetikai szabványokat nem kellett biztosítani, mert védett épületről van szó. A Szent Anna utca 10-12. szám alatt lévő épület felújításával összefüggő örökségvédelmi bejelentési eljárás befejeződött, a helyi építészeti tervtanács jóváhagyta az építésztervező terveit. A költségvetésben biztosított a támogatási összeg, az önrészhez kapcsolódó hitelfolyósítás elkezdődött, a szerződéskötést követően indulhat el a felújítás. Eljön az az idő, amikor ilyen léptékű felújításokra nem lesz szükség, mert ezeken már túl lesz a város, és a védett épületeinken csak kisebb munkálatok lesznek, amit a tulajdonos is tud finanszírozni.

Épületek, megoldások

A városfejlesztés fontos szempontja, hogy az utcakép hangulata, valamint arányai a történelmi városrészben megmaradjanak, továbbá olyan léptékben, irányban fejlődjenek, ami az utca korábbi légkörét nem nyomja el. Gábor István szerint tudomásul kell vennünk, hogy a város fejlődésének léptéke változik. A belváros fejlődik: a központban a 19. század elejétől emeletes házak épülnek. Ez a léptékváltás nem állt meg, ma is folytatódik, miközben az utcák nem lesznek szélesebbek, az ott lévő épületeknek a járókelőkkel megvan a sajátos kontextusa, és ezt meg kell próbálni a térfalakon is megtartani. A sokszor egyszerű díszítőkultúrával megépült homlokzatok megőrizhetők. Időmetszetet adnak a városnak, mögötte pedig történhet valami egészen más ingatlanhasználat, ami már nem az elmúlt századokra jellemző elzárkózást tükrözi, hanem a nyitás felé mutat.

 – Ahhoz, hogy egy épületnek meghatározzuk a védelemre szolgáló elemeit, végig kell járni az épület minden részét. Van ház, ahol belül több védendő elem van, mint kívül – például a lépcsőház, díszített kapualjak. Aztán vannak olyan épületek, amelyek önmagukon sok védendő értéket hordoznak, mégsincsenek védelem alatt. Ilyen a Monti ezredes utca egyik polgárháza. Húsz éve szépen felújította a tulajdonos. Szívesen védenénk, de nem avatkozunk be egy olyan ember életébe, aki önmagától ezt a védelmet szükségesnek látja, és el tudja végezni. Itt nem a védelem segít az épületen. De ilyen az Iparkamara utca egyik épülete, ahol a kapualjat, a homlokzati részt megtartva, fölé egy többszintes épületet húztak. A volt vállalkozók házánál az utcafronti homlokzatot tartottuk meg. A homlokzatok az akkori társadalom maszkjai, azzal a viselkedésnek egy ünnepi formáját akarták mutatni. A Mester utcán van egy homlokzat, ami mögött már fák nőnek. Az ingatlan a város tulajdona. Az épületet a Vénkert elektromos betáplálása miatt kellett lebontani, a vezetékeket pedig azóta már áthelyezték. Itt a homlokzat védett, jó lenne egy visszaépítést álmodni hozzá, miközben a zöldfelületnek is van értelme. Az, hogy mit tartunk meg egy épületből, azon múlik, hogy milyen értéke van, azt hogyan lehet használni annak, aki az ingatlant fejleszteni akarja. Ezek mentén látok olyan fejlődési irányt, amivel eddig nem élt kellőképpen a város. A mai ingatlanhasználat egészen más, mint amire épültek ezek a házak – fogalmazott Gábor István, hozzáfűzve, hogy egyelőre nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ami biztos: az épület értékének jelentős részét annak használhatósága adja.

– CH –