Csúcs-forma: Erőss Zsolt már 4 ezernél jár

A hegymászót az sem tántorította el a merész vállakozástól, hogy a balesetét követő rehabilitáció még javában tart - mint mondta, családja támogatásának köszönhetően leléekben megerősödött, és valóban: szinte csúcsformában van. Az elszánt sportoló 4 ezer méter magasságból élőben jelentkezett be az Óbudai Egészségolimpia tavaszi zárórendezvényén, ahol díszvendég lett volna a Fogyatékos Személyek Egészségnapján. A hegymászó és csapata épp most hagyták el az utolsó serpa települést, és már látják maguk fölött a több mint 8 ezer méter magas hegycsúcsot – írja a Napi Ász Online.
A baleset
Erőss Zsolt 2010. január 2-án szenvedett balesetet a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. Telefonon értesítették a hegyimentőket, akik azonban a rossz időjárás miatt nem tudtak helikopterrel értük menni, ezért egy 45 fős gyalogos csapatot küldtek. A balesetben mindhárom magyar hegymászó megsérült, Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. A 43 éves férfi 8 nappal később maga döntött jobb lába amputálásáról.

















