Csak így tovább, szép magyar leventék, aranyos kézisek!

A magyar válogatott három ponttal kezdi meg a középdöntőt, és a II-es csoportban vasárnap (ma) 16:10-től Izlanddal, kedden 20:10-től Szlovéniával, szerdán 20:10-től Horvátországgal játszik. A középdöntő első két helyezettje jut az elődöntőbe. A magyarok számára egyáltalán nem lehetetlen a négy közé jutás, főleg azután, hogy Mocsai Lajos csapata a halálcsoportból veretlenül lépett tovább. Sőt! Az utolsó meccs a középdöntőben, a horvátok elleni, akár tét nélküli is lehet! Ehhez persze nem kisebb bravúr kell, mint legyzőni a mindig izmos Izlandot és Szlovéniát.
Erős ellenfelek a középdöntőben
Főleg a mai ellenfelet nem lehet félvállról venni. Izland a legutóbbi olimpián döntőt játszott (!), játékosai a legjobb nyugat-európai bajnokságokban edződnek. A csoportjában az északi gárda három szoros meccsen vívott. Mindössze egy győzelmet aratott – a végül kieső Norvégiát győzte le 34–32-re –, kikapott Horvátországtól (32–29) és Szlovéniától (34–32). A középdöntőbe így pont nélkül jutott, és a franciákkal holtversenyben utolsó az újvidéki hatosban.
Hálásak a támogatásért
„Nagyon hálásak vagyunk a magyar emberek támogatásáért, amit az Európa-bajnokságon nyújtanak számunkra – mondta Mocsia Lajos szövetségi kapitány. – Két lábbal a földön maradva továbbra is töretlen küzdőszellemmel, összetartással dolgozunk tovább, hogy a csapatnak megmaradjon az az erős kisugárzásra, amely jellemzi. Türelmesen kézilabdáztunk az eddigi három mérkőzésen, ez hozta meg az eredményeket. A legszilajabb északi csapat lesz az ellenfelünk vasárnap, rendkívül erős válogatott, de természetesen szeretnénk ismét jó eredményt elérni."
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK (Újvidék):
Magyarország–Izland, jan. 22., 16:10
Franciaország–Szlovénia, jan. 22., 18:10
Spanyolország–Horvátország, jan. 22., 20:10
Spanyolország–Izland, jan. 24., 16:10
Franciaország–Horvátország, jan. 24., 18:10
Magyarország–Szlovénia, jan. 24., 20:10
Franciaország–Izland, jan. 25., 16:10
Spanyolország–Szlovénia, jan. 25., 18:10
Magyarország–Horvátország, jan. 25., 20:10
5. helyért:
I.3. - II. 3., jan. 27.
ELŐDÖNTŐK:
I.1. - II.2., jan. 27.
II.1. - I.2., jan. 27.
3. helyért:
1. elődöntő vesztese - 2. elődöntő vesztese, jan. 29.
DÖNTŐ:
1. elődöntő győztese - 2. elődöntő győztese. jan. 29.


















































