Bocskaikert igyekszik lépést tartani a növekvő népesség igényeivel
Bocskaikertben is az út- és járdaépítés a legfontosabb beruházás az ott élő 4 ezer 232 lakos számára. Ez érthető annak tükrében, hogy háromezer gépjármű van az ott lakók tulajdonában. Így az önkormányzat, amikor csak teheti, pályázik az útberuházások támogatására; és ahogy Szőllős Sándor polgármester fogalmazott, tervszerűen, ütemesen haladnak is az építésekkel.
Így lesz ez 2025 tavaszán a Gulyás Pál, a Fazekas Mihály, valamint a Németh László utca Debreceni és Pillangó utca közötti szakaszán is, ahol a szilárd burkolatú út építését végző vállalkozónak a napokban adja át a területet az önkormányzat.
A közbeszerzés nyertese olyan kedvező áron tudja elkészíteni az utat, hogy a meglévő forrásból a Borostyán utcát is le lehet aszfaltozni. Ez pedig azért nagy „fegyvertény” – ahogy Szőllős Sándor polgármester fogalmazott –, mert a belterület utcái közül sok még szilárd burkolat nélküli. A faluvezető megjegyezte, hogy települése nem is mindegyik utcája alkalmas aszfaltozásra, mert azok nem elég szélesek. Azzal együtt, hogy Bocskaikert alapvetően egy kertségi övezet volt, és ennek megfelelően alakult ki az utcahálózata, az elmúlt években szigorodtak az útépítési szabályok. Példaként említette, hogy a korábban szilárd burkolattal ellátott utakat ma már nem lehetne leaszfaltozni. Ilyen burkolatot a jövőben csak a megfelelő szélességű utcák kaphatnak, az utcákat pedig nem lehet szélesíteni, mert egyrészt a közműveket a lakók nem hajlandók beljebb helyezni, másrészt az önkormányzatnak nincs pénze a telkek utcafronti részének megvásárlására.
Ahol pedig nem lehet aszfaltozni, ott útalapot és gyalogjárdát épít az önkormányzat.
És ha már útépítésnél tartottunk, Szőllős Sándor beszámolt egy nemrégiben lezárult útfejlesztésről is: a temetőhöz vezető utat aszfaltozták le. Ugyancsak az utakhoz kapcsolódó, de a gyalogosok biztonságos közlekedését szolgáló előrelépést is megemlített a polgármester: a 4-es főút településen belüli két szélső buszmegállójához gyalogátkelőt alakítottak ki.
Ugyancsak az utcák tartozéka a csapadékvíz-elvezető rendszer. Elkezdődött a felszíni vízelvezető hálózat fedett árkokkal történő kialakítása. A keskeny utcák miatt azonban Bocskaikertnek nincs egybefüggő felszíni csapadékvíz-elvezető rendszere. Ezt pótolni kell, hiszen az éghajlatváltozással gyakoribbak a heves esőzések, és az ereszcsatornákból az utcára kivezetett esővíz gondot okoz a mélyebben fekvő ingatlanoknál.
Új orvosi körzet is kell
Bocskaikert hihetetlenül népszerű a falusi, kertségi lakhatást előnyben részesítők körben. Mutatja ezt a népességszám gyors növekedése. Új telkek kialakítására hely van, viszont az új osztású telkeket is be kell kapcsolni a vezetékes ivóvíz-szolgáltatásba. Az önkormányzat a vízszolgáltatóval rövid-, közép- és hosszútávú szerződést köt, amiben szerepel egyebek mellett egy gerincvezeték megépítése, továbbá az eddig korlátozás alá eső, valamint fel nem tárt területek, így a Rákóczikert és a Monostordűlő programba való bevonása. Ezt követően a meglévő és a fejlesztési tervben szereplő lakóövezeteket, vállalkozásokat és a gyarapodó lakosságszám miatt bővülő intézményeket ki tudják szolgálni vezetékes ivóvízzel. A szennyvízelvezető-csatornarendszer kapacitása rendben van. Azon egy olyan módosítást szeretne az önkormányzat, hogy ne a nagyobb távolságban lévő bodaszőlői tisztítómű, hanem a közeli hajdúhadházi legyen a célállomás. Ez sokba kerül, pályázati támogatás nélkül nem fog menni.
A lakosságszám növekedése miatt tervben van az iskola négy tanteremmel történő bővítése.
De az már most látszik, hogy hamarosan további tantermeket és egy tornacsarnokot kell építeni. A testnevelésórákat jelenleg is csak az iskola melletti kondipark és műfüves pálya bevonásával tudják megoldani. Az egészségügyi ellátás színvonalának növelése érdekében a meglévő orvosi körzet mellé egy újabbat, egy vegyes körzetet szeretnének létrehozni, abban gyermekorvosi rendelővel és védőnői szolgálattal. A település kinőtte a polgármesteri hivatalát és művelődési házát.
Ezek helyett újat tervez az önkormányzat.
Az, hogy elkészült a Debrecent, és ezzel együtt részben Bocskaikertet elkerülő 354-es főút, még nem oldotta meg teljesen a falu gépjárműforgalomból eredő terheltségét. Szőllős Sándor elmondta, a napi 15 ezres járműforgalom 12 ezerre csökkent; ez nagymértékben javított a korábbi helyzeten, mivel a kamionok és a tehergépkocsik közlekedése megszűnt. Ha azonban a 354-est a Debrecen és Nyíregyháza közötti út fejlesztéseként négysávosítják, megoldódik a ma is jellemző nagy járműforgalomból fakadó probléma.
Megtudtuk, hogy a 31 éve Hajdúhadházról levált Bocskaikert nem örökölt erdőt, szántót, egyéb földet, ezért csak kevés területe van. Ennek ellenére a faluban közel 200 kisvállalkozás működik és foglalkoztat munkavállalókat. Debrecen tíz kilométerre, nyolc percre van, sokan oda járnak dolgozni, hazajönni pedig jó Bocskaikertbe.
CH