Bajnoki meccsen verte a DEAC Sándor Tamás csapatát
![Bajnoki meccsen verte a DEAC Sándor Tamás csapatát](https://civishir.hu:10013/media/01a580aa-1016-417e-a968-bc2474c68c43.jpg?size=850)
A Mátészalka vendégeként lépett pályára augusztus 7-én, szerdán a DEAC az NB III-ban. A házigazda szalkaiak számára nem volt idegen a az egyetemisták játéka, hiszen korábbi vezetőedzőnk, Sándor Tamás irányítja a hazaiakat.
Kiegyenlített, tempós, ám helyzetek nélküli első negyedórát láthattak a nézők. Érezhető volt, hogy nem lesz könnyű dolga a Debrecennek. Nem sokkal később szabadrúgásból eltaláltuk a kapufát, Papp G. Benedek volt nagyon veszélyes, a kipattanót ugyancsak ő lőtte kapura, a hálóőr vetődve védett. Jobb volt az egyetemista gárda, de volt olyan kontrája a házigazdáknak, amikor kapaszkodniuk kellett a vendég védelemnek. Sokszor jól visszatámadt a DEAC, a gól azonban egyelőre hiányzott. A 36. percben láttunk egy nagyon szép mozdulatot: a játéktéren kívülre pottyant labdát Urbin Péter vezetőedzőnk elegánsan levette bokából. A szünetig nem született gól.
Szabó Levente kecsegtető lehetősége vezette fel a második játékrészt, lövése nem ért gólt. A levegőben lógott a fekete-fehérek vezetése, de az átütőerő hiányzott a befejezéseknél. A 63. percben helyzet alakulhatott volna ki a szalkai kapu előtt, ám a játékvezető kirúgást ítélt szabálytalanság miatt. Ezt követően szabálytalankodtunk Gyurjánnal szemben, Rózsa kevéssel tekert Tóth kapuja fölé. Megfogyatkozott a házigazda, Spisák állt ki, sokat javult ezzel a hajdúságiak esélye.
Ezt követően Kun ment el mesterien a szélen, beadását Tochukwu lőtte kevéssel mellé. Két perc volt hátra a meccsből, amikor még nagyobb rohamot indított a DEAC, és a legvégén meglett a gyümölcse: Tochukwu eldöntötte a meccset. Jó csere volt!
NB III., Északkeleti csoport 2. forduló:
Mátészalka–DEAC 0–1 (0–0)
DEAC: Tóth D. – Sándor, Herczku, Mikó (Kun 56.), Lakatos – Lénárt (Al-Sheraji 56.), Soltész, Tomola, Jankelics –Szabó (Korhut 53.), Papp G. (Tochukwu 71.)
Gól: Tochukwu (91.)
![Mindkét debreceni sprinter búcsúzott Mindkét debreceni sprinter búcsúzott](https://civishir.hu:10013/media/31f3ae72-f3c7-49d4-a7df-3afda7de939b.jpg)
![Egy 26 éves nőt keresnek a hajdúnánási rendőrök Egy 26 éves nőt keresnek a hajdúnánási rendőrök](https://civishir.hu:10013/media/f684317e-ac53-4214-aa24-8a03b2ce9c9e.jpg)
![Átalakítanák a szolgáltató Hatvan utcai irodaépületét Átalakítanák a szolgáltató Hatvan utcai irodaépületét](https://civishir.hu:10013/media/5f3e5b37-b7d4-457f-b31e-c1496540f932.jpg)
![MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre](https://civishir.hu:10013/media/27edfe68-d51b-44c4-be36-65ab9e094ea6.jpg)