Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az agybaj ragályos: a Kolozsvár is kétszer nyert a Szuperkupát

| 2010. 07. 19. | 11:14:47
Debrecen – A rossz magyar példa szerint Romániában is lejátszották a Szuperkupa-döntőt, pedig a DVSC-hez hasonlóan a kolozsvári vasutascsapat is duplázott.
Az agybaj ragályos: a Kolozsvár is kétszer nyert a Szuperkupát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt idényben a bajnokságot és a Román Kupát is megnyerő erdélyi együttes a román szövetség „magyaros” döntése értelmében játszott a Szuperkupáért, az FRF ugyanis idéntől bevezette, hogy akkor is megrendezik a Szuperkupa-döntőt, ha a pontvadászatot és a kupasorozatot is ugyanaz a csapat nyeri meg.

A logikával ellentétben ott sem a kupában ezüstérmes csapat jutott ellenfélül, hanem a bajnoki második, az az Urziceni-i Unirea, melyet a BL-ből tavaly megismerhettünk. Az égiek tőlünk keletre is úgy rendelkeztek, hogy annak kezébe kerüljön a Szuperkupa, aki azt abszolút megérdemli, így a Kolozsvár 1–-1-es rendes játékidő, majd 2–2-es végeredmény után tizenegyesrúgásokkal győzött.

Eddig Romániában is az volt a gyakorlat, hogy amennyiben egy csapat duplázik, nem rendeznek Szuperkupát. Annak kiírása óta ötször történt meg, hogy nem rendezték meg, mert a bajnokságot és a Román Kupát is ugyanaz a csapat nyerte meg. A Kolozsvár az első, melynem játszania kellett azért, mit már egyszer megnyert.

További híreink
Svájci csatárt igazolt a Debrecen
Svájci csatárt igazolt a Debrecen
Dejan Djokic a DVSC-ben játszik tovább.
A DEAC tehetsége a Nyíregyházához igazolt
A DEAC tehetsége a Nyíregyházához igazolt
Kun Ákos magasabb osztályban folytatja.
Egymás után kétszer péntek a DVSC napja
Egymás után kétszer péntek a DVSC napja
Előbb hazai pályán az MTK, majd idegenben a Kazincbarcika lesz az ellenfél.
Ukrán védő csatlakozott a Debrecenhez
Ukrán védő csatlakozott a Debrecenhez
Legutóbb Litvániában játszott.
Pont nélkül maradtak a debreceniek az NB III-ban
Pont nélkül maradtak a debreceniek az NB III-ban
A DEAC és a DVSC II. is vereséget szenvedett.
ZTE–DVSC: hat gól, egy-egy pont
ZTE–DVSC: hat gól, egy-egy pont
A debreceni csapattal még sok munka van - ezt nyugodtan megállapíthatjuk.
Szoboszlai óriási gólt lőtt a Milannak
Szoboszlai óriási gólt lőtt a Milannak
A Liverpool azonban simán kikapott.
NB III.: ez lehet a DEAC bajnoksága
NB III.: ez lehet a DEAC bajnoksága
A debreceniek hazai pályán kezdenek.
A vérátömlesztésen átesett DVSC hadba indul
A vérátömlesztésen átesett DVSC hadba indul
A debreceniekben tombol a kíváncsiság, hogy mire lesz képes tétmérkőzésen a csapat.
Makray Balázs új pozíciót kapott a Lokinál
Makray Balázs új pozíciót kapott a Lokinál
Igazgatóként dolgozik tovább a debreceni klubnál.
NB I.: a Ferencváros ellen ki rúg labdába?
NB I.: a Ferencváros ellen ki rúg labdába?
Nagy meglepetés lenne, ha nem a zöld-fehérek nyernék a pénteken kezdődő bajnokságot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A drogosok kétharmada rekreációs fogyasztó
A drogosok kétharmada rekreációs fogyasztó
Vagyis semmi bajuk nincs az életben, magasan kvalifikáltak, jól keresnek – hangzott el Esztergomban.
Hirdetés
Hirdetés
Közétkeztetés: 85 ezer gyerekről nyáron is gondoskodnak
Közétkeztetés: 85 ezer gyerekről nyáron is gondoskodnak
A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges.
Bárány Róbert Díjat kapott a debreceni kutató
Bárány Róbert Díjat kapott a debreceni kutató
Duncan V. Mifsudot a kísérleti űrkémia érdekli.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
Támogatott tartalom
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Érettségizetteknek felkészítő tehetségprogram indul.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Hirdetés
Hirdetés