Amíg az ember szeretettel készíti a poénokat, nincs sértődés
Debrecenben rádiós műsorvezetőként lett ismert, majd pár éve a Showder-klub színpadán tűnt fel. Azóta rendre a képernyők elé ülteti a nézőket, akik sosem bánják, hogy a stand up végén rekeszizomlázzal kelnek fel a fotelból. Orosz Györggyel beszélgettünk.
Szinte a semmiből lettél pillanatok alatt ünnepelt poéngyáros. Mikor, hogy jutott eszedbe a mikrofont a színpadra cserélni?
A pillanatok alatt csak kívülről tűnik így. Egyébként, amikor felkaptak, akkor már 3-4 éve foglalkoztam a stand up comedy-vel. Sőt egyszerre is ment a két dolog: a rádiózás és a humor. Kemény időszak volt, mert még két másik munkahelyen is helyt kellett állnom, a saját vállalkozásomban és kreatív igazgatóként egy reklámügynökségnél. Volt, hogy napi 2-3 órát aludtam. Lényegében bárhol volt 5-10 percem, aludtam egyet. Úgy voltam vele, ha az ember ha csinál valamit, azt csinálja 100 százalékon. Aztán szépen lassan körvonalazódott, hogy mi az, amiben a legjobb lehetek, így maradt a humor, bár, ahogy lépkedek előre, szép lassan visszajött a reklámszakma az életembe, van egy társulatom, amit vállalkozóként üzemeltetek és még egyszer talán a rádiózás is visszatér. A rádiózás és a stand up teljesen más gondolkodásmódot igényel, nehéz is volt átállnom, amikor egyszerre csináltam, bár sokat tanultam a rádióban. Jellemző a stand upra, hogy irdatlan tempóban nyomom a színpadon, mert így lehet a legkönnyebben megdolgoztatni a rekeszizmokat.
Mindenből képes vagy viccet csinálni, vagy eleve úgy nézed a világot, hogy csak a vidám dolgokat veszed észre?
A humor nagyon sok nehézségen átsegített az életben, volt, hogy a humorérzékem mentett ki egy verekedésből, egy bukásból az iskolában, de olyan is volt, hogy kellemetlen vitából is a humor segítségével csúsztam ki. Ráadásul pufi gyerek voltam, így a csajozásnál is jól jött, hogy könnyen megnevettetem a nőket és gyorsan rájöttem, hogy ezzel gyorsan el lehet csábítani bárkit. Alapvetően pozitív gondolkodású ember vagyok, a családom is az, szüleim, nagyszüleim, az öcsém, na és a párom is, így nem nehéz vidámnak lenni és poénkodni. Sőt a szeretteim már külön poénötletekkel is jönnek, hogy legyen mit felvinnem a színpadra. Szerencsére van hozzá érzékük. Jártamban-keltemben minden vicces ötletet feljegyzek, hogy később átgondoljam, kidolgozzam és kipróbáljam színpadon, ha működik, továbbfejlesztem, aztán egyszer csak már mindenki láthatja a Showder Klubban. Persze amióta hivatásszerűen humorista vagyok, előfordul, hogy tudatosan is készítek poénokat témákra, de ez annyira nem jellemző: 90 százalékban elég csak elmondanom azt, ami magamtól eszembe jutott. Egyébként a nem tudatos poénjaimat a közönség sokkal jobban veszi.
Járjátok az országot, szinte naponta más helyszínen lépsz fel. Előfordult már, hogy összekeverted a várost egy másikkal?
Évekkel ezelőtt, amikor beszéltem egy „országjáró” sztárral, és azt mondta, hogy nem tudja, másnap hol fog fellépni, akkor arra azt gondoltam, hogy csak felvág. Mostanra rájöttem, hogy nem. Szerencsére ott van a menedzserem, aki egyben a párom is, Kállai Kriszta. Ő mindig mindent tud, nekem csak a fellépéssel kell foglalkoznom és a közönséggel. A fellépésre vezető úton nem szoktunk beszélgetni, mert akkor találom ki, hogyan aktualizáljam a helyszínhez, adott közönséghez az anyagomat. Kriszta abban is szokott segíteni, hogy az úton minden infót megoszt velem, amit a fellépésről kell tudni és én ehhez találok ki ott azonnal poénokat, amit elmondok neki és így meg is jegyzem. Tehát amikor odaérünk, már tudom, hogy hol vagyunk, de mondjuk, amikor egy nap hat fellépés van, szokott olyan lenni, hogy egy sztoriba, ha belekezdek, akkor már nem tudom, hogy ezt most az előbb már elmondtam itt vagy két fellépéssel ezelőtt. Ekkor vagy megkérdezem a közönséget, hogy mondtam-e már, vagy kinézek páromra, és ha nem vág rémült fejet, akkor mondom tovább a sztorit. Szerencsére ő minden idegszálával a produkcióra koncentrál, úgyhogy, ha már nagyon öreg leszek, még lehet, súgó is lesz belőle.
Poénjaidban többször emlegeted öcsédet, keresztapádat, de már a kedvesedre is lőttél pár humorbombát.
Mielőtt színpadra viszem a poénokat, el is mondom nekik. Nem azért, hogy engedélyt kérjek rá, csak rajtuk is kipróbálom. Azt hiszem, amíg az ember szeretettel készíti a poénokat, addig nincs sértődés. Sokszor kaptam már vissza celebektől, sztároktól, hogy bár beszóltam nekik, mégis jólesett az adott célszemélynek. Szerencsére én nem utálok senkit, így könnyen szólok be bárkinek, nincs sértődés. Anyukám ellenkezik, de végül mindig megengedi, hogy az adott poént elmondjam róla; apukám, öcsém imádja, ha beszélek róluk, gondolom azért, mert akár mindketten lehettek volna humoristák, tehetségük megvolt hozzá, de végül civil szakmát választottak. A párom néha eljátssza, hogy sok volt, amit mondtam, de ezt igazából annak veszem, hogy a nők szeretnek ellenkezni. Fellépés után ezeken a helyzeteken sokat szoktunk nevetni, és Kriszta még ilyenkor ki is egészíti az anyagaimat, sőt olyan sztori is van, ami vele történt meg, de magammal mondom, mert neki ciki, így csak mi tudjuk az igazat.
Kállai Krisztával páratlan páros a tiétek. Talán nem túlzás, hogy neki is része van a sikeredben.
Óriási része van benne. Ez olyan, mint, hogy már régen feltalálták azt az autót, ami vízzel megy, de mégse róják az utakat az ilyen járgányok. Persze, hogy nem, mert senki nem tudja felfuttatni a terméket és valljuk meg, semmit nem érnek a jó dolgok, ha nincs egy olyan személy, aki ezt meg tudja mutatni a világnak. Kriszta ebben zseniális, ő egyébként menő rádiós műsorvezető volt, amikor megismertem, de előtte újságíróként is profi módon végezte a munkáját. A mi esetünkben ő az, aki megtanított arra, hogyan kell eladnom magam, segített megtalálnom a „hangom”, a stílusomat és professzionális módon menedzselt mindvégig. Segít ez estjeim dramaturgiájában és stilisztikailag is helyére teszi a dolgokat. Összességében ő az, aki ki tudta aknázni a tehetségemet és egy előadóművésznek ez egy fantasztikus dolog. Olyan ő, mint egy múzsa, aki nemcsak sugallja, hogy legyek a legjobb, hanem, ha kell ölbe vesz és bevisz a célig. A lényeg: nekem egyszerű dolgom van, persze szerény lennék, ha nem mondanám el, hogy aki ennyire vicces mint én, azt nem nehéz menedzselni. Bár előtte másnak nem sikerült...
Facebook-posztjaitok alapján csodás kapcsolatban éltek.
A kapcsolatunk legelején Kriszta azt mondta a szüleimnek, hogy olyan velem az élet, mint ha minden nap nyaralás lenne. Mi ezért vagyunk ilyen boldogok, mert Kriszta sem a férfiasságomat, sem a gyerekességemet nem próbálta letörni, mindig szárnyalhatok. És ha egy férfi szárnyal, akkor a nőt is magával viszi repülni. Egyébként szoktunk vitatkozni, sőt mindketten imádunk vitázni és tudunk is. Képesek vagyunk órákig beszélgetni egy témáról, védve a saját álláspontunkat. Hét év után már tudjuk, hogy mikor kell feladni: SOHA! A lánykérés szóba jött már többször, de az az igazság, hogy három nap után megegyeztünk, hogy együtt éljük le az életünket. Arról, hogy pontosan milyen esküvőnk legyen, vannak még vitáink, ha majd ezek lezárulnak, akkor megkérem a kezét. És igent fog mondani.
Mindketten az ország keleti szegletéhez kötődtök. Mit jelent nektek Debrecen, Mátészalka, Nyíregyháza?
Én metropolita ember vagyok, Kriszta szereti a nyugodtabb környezetet. Jelenleg Budapesten egy nyugisabb kerületben lakunk, közel a belváros és a pilisi hegyoldalak is. A jövőben is egy belvárosi lakást tervezünk és vízparti nyaralót, így mindenkinek igaza lesz. Debrecen nekem mindig a szülői házat fogja jelenteni, az iskoláimat, a testvéremet; lényegében minden ott kezdődött, a szerelem, a karrier. Mivel 30 évet ott éltem, történt jó és rossz dolog is, de ennyi év távlatából már csak jó emlékeim vannak. Szívesen látogatok haza bármikor, ott van a család a barátok és az emlékek. Debrecen szép város és nagyon gyorsan fejlődik, minta lehet minden nagyobb városnak. Mátészalkát igazából azóta ismerem, amióta Krisztát megismertem. Az ő emlékein keresztül elég jól ismerem. Az az érdekes, hogy a páromnak sokkal több mátészalkai ismerőse él Budapesten, mint nekem debreceni. Nyíregyházán nagyon sok barátom él és sokszor lépek ott fel, valahogy mindig jól kijöttem velük. Bár futball szintjén nem mondom, hogy nem volt ellentét, sőt Gergelyiugornyán is keveredtünk párszor szóváltásba, de valahogy úgy alakult, ezekből inkább barátság lett, mint verekedés. A nyíregyháziak jó arcok.
Cservenyák Katalin
