A rendőrökkel és a bírónővel is gúnyolódott a rendőrgyilkos
![A rendőrökkel és a bírónővel is gúnyolódott a rendőrgyilkos](https://civishir.hu:10013/media/37693251-1803-45a1-ab98-17e50b6aa2e8.jpg?size=850)
Feldühítette a bírónőt a tárgyaláson a fiatal rendőr, Baumann Péter gyilkosa. Az egész országot megrázó rendőrgyilkosság vádlottja a bíróságon többször is közbeszólt és rosszindulatú megjegyzéseket tett az ellene intézkedő másik két rendőr vallomása közben. A viselkedése miatt végül nem maradt idő minden tanúra, ezért elnapolták a tárgyalást - számolt be a TV2 riportja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda.
A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést után lábon lőtte, és így sikerült elfogni.
A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottja, a mátészalkai Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)