A harmadik fél, avagy a jelöltünk az Ady Endre Gimnázium élére
Örömmel tölt el bennünket, ha szerkesztőségünket olvasóink személyesen is felkeresik, vagy olyan dokumentumokat juttatnak el hozzánk, amelyek más fórumokon nem kerültek el a nyilvánosságig. Az alábbi levél, annak írójának engedélyével, változatlan formában, e hasábokon olvasható először.
Debreceni 2Rule Tankerület
Dr. Püspök Noémi úrhölgy részéreKedves Tiszteletes asszony!
Alulírott özv. Roncsek Mátyásné, született Török Borbála azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy a további sajtóbotrányok elkerülése végett, kérem, fogadja be az Ady Gimnázium igazgatói állására kiírt pályázatra átküldött anyagomat, mint arra leginkább megérdemelten igényt formáló aspiráns. Elnézését kérem a határidőn túli postázásért, de e pillanatban is Bugacon tartózkodom, ahol a hun-türk tudatú népek képviselői tartanak törzsi gyűlést, mondanom sem kell, hogy a (jelenleg) győztesnek kikiáltott pályázó még nyomokban sem található a környéken, pedig itt aztán tényleg több türk van, mint az Epreskertben összesen.
Utoljára akkor találkoztam Önnel, amikor Kósa miniszter urat ki tetszett tüntetni a Nemzedékek Jövőjéért díjjal, amit ugyan pedagógusok számára alapítottak, de Kósa úr, mint a nemzet napszámosa, minden fanyalgás ellenére rászolgált az elismerésre, hiszen a csengeri uszoda helyett a debreceniben hozta létre a szabolcsi víg özvegy milliárdjait egyengető társaságot. Ahogyan Ön a laudációjában méltatta meghatott atyját a honnak, csak ámultam az ön szónoki képességein, szenvedéllyel, tüzes szavakkal üzent a jövőnek. Ugye emlékszik: a fogadást követően egymás mellett dalolva ültünk, s miként az Idő: úgy röpültünk.
Én már akkor éreztem, méltán néznek Önre úgy a demokratikus pedagógusok, mint egy Messiásra. Mert ön megváltó, az arra érdemteleneket meg leváltó személyiség, s tán éppen olyas, kilyenekben valaha hittünk. Ezért fordulok önhöz, mert tarthatatlan, ami itt az évtizedes almamáter lombjai alatt zajlik.
Szeretném megjegyezni, hogy néhai üknagynéném, született Héja Malvin a pesti Liget Szanatóriumban dolgozott, mint cselédkönyves ápoló; éppen ott, ahol a gyengélkedő Ady gyakran megfordult, s ismervén a költő csapongó, nagy természetét, Malvin néném is egyike lehetett a kis női csukáknak; talán nem véletlenül született ekkortájt a Héja-nász az avaron című erotikus poéma. Ilyeténképpen nálam autentikusabb ember nem is létezik a gimnázium élére, bennem szinte testet ölt a költőóriás, aki közvetve rám bízta elbocsátott légióját, harcoljatok azzal, aki harcot akar, mondotta volt.
Arról már nem is szólván, hogy nagyapám, Vitéz Rosenzweig Alfréd a kommunisták elől menekülve a Csokonai Színház egyik öltözőjében rejtőzött el, ahol későbbi nagymamám a kor ünnepelt primadonnája szokott vetkőzni; a művészbejárón át titokban távoztak, s miközben a teátrum jövőjéről beszélgettek, a családi legendárium szerint szép csendben anyám is megfogant a leendő Ady Parkban.
Apám, aki prádés kocsisból lett vasesztergályos; ebbéli minőségében vett részt 1956 után a Forradalmi Munkástanács Adyról elnevezett vitafórumán, s 1957 januárjában, a költő halálának 38. évfordulóján, a gyűjtőfogház kultúrterme messzire visszhangzott, mikoron elszavalta A halottak élén című költeményt, amivel titokban üzent a Nagy Imre-per vádlottjainak, hogy mire számíthatnak.
Én ekkor már a tiszaecsegi Gyümölcsoltó Boldogasszony szakiskola diákja voltam, s a karácsonyi szentmisék alkalmával vittem körbe a perselyt, miközben a Karácsonyi regét kántáltam. Férjem, Mátyás sokáig sportolt, jobbszélsőt játszott a lumpenfalvi Bögöly csapatában, jóllehet ballábas volt, ám meggyőződésétől idegen lett volna a baloldalra állni, bár később kényszerű, de nem elvtelen kompromisszumként balszélsőként is szerepelt az egyetemi futballcsapatban, de csak jobb lábbal ért a labdához. Személyes szabadságát kockáztatva, afféle muszáj Herkulesként, a kommunista rendszer központi május elsejei ünnepségén zászlójával kifelé, Záhony irányába mutatta az irányt a szovjet tankoknak.
Láthatja, kedves jó tiszteletes asszony, az én életem nyitott könyv, mint egy verses kötet, s családom életének minden porcikáját átjárta az adys jelenvalóság, s csak én lehetek majd ember az embertelenségben. Itt Bugacon már a kazahok is az ál-türkökről beszélnek, akik oszmánról próbáltak magyarítani, s valójában imaszőnyeget hurcolnak a hónuk alatt; a radikálisabb epreskerti szunniták pedig egyenesen kitiltották az Ady-összest a közkönyvtárakból s azokat Názim Hikmet gyűjteményekkel pótolták. Én föl-földobott kőként a tanáriba hullva okozok majd tényleg jó nagy meglepetést, s mikor rettenetes nagy dühvel özönölök, hová fut majd a sok óraelhagyó, ha majd csörömpöléssel lecsukom a kapukat?
Lesz itt olyan rend, hogy öt alkalom helyett huszonkettőt tartunk, és még éjszakára is kapnak feladatkiosztást. Ezért kérem a még ennél is magasabb vezetői megbízást, ennek az innovatív ál-türknek pedig miharabb küldjön egy dinamikus elbocsátó szép üzenetet, s tiporjon reá durván, gazul. Ha kezembe adja a kormányzás rúdját, meglátja: úgy állok, és úgy vigyázok a strázsán, mint a három szent királyok, kik Krisztustól jöttenek. Addig fegyvereimet Isten ójja, maradok nagy hódolója:
özvegy Roncsekné
[Beillesztett cikk: Döbbenten áll a debreceni tankerület vezetője a botrány előtt]
Szalmási Nimród
