Hirdetés
A debreceni nők hadházi segítséggel a legerősebbek
| 2016. 11. 06. | 13:27:00
Minden babért learatott a DVSC.

Érden rendezték meg a női ökölvívó országos bajnokságát négy korcsoportban. A DVSC debreceni és hajdúhadházi lányokból álló alakulata toronymagasan nyerte meg az összesített csapatversenyt azok után, hogy mind a tizennyolcan dobogóra állhattak. Öten aranyat, kilencen ezüstöt, négy pedig bronzot szereztek.
A kétszeres világbajnoki bronzérmes Nagy Tímea már a kilencedik felnőtt bajnoki címét nyerte!
Két névrokona, a hajdúhadházi Nagy család két lánya, Angi és Bia is arannyal tért haza Érdről.
Hirdetés
További híreink

Losonczi Dávid Európa-bajnok
Olimpiai címvédőt vert a döntőben.

Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett.

Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Hat magyar siker született Debrecenben.

Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
A debreceni torna március 15-ig, szombatig tart.

Debrecenben mutatkozik be Magyarország a World Boxingnak
A házigazda magyarokkal együtt tizenegy országból, két kontinensről érkeznek a résztvevők.

Nincs Debrecen Bocskai nélkül!
Ismét megrendezik Európa egyik legnagyobb bokszversenyét a cívisvárosban.

Tizenöt ország bunyósai az idei Bocskain
Március 11-én kezdődik a debreceni ökölvívóverseny.

Vitatott nemű bokszolók: perel az IBA
A NOB engedélyével léphetett szorítóba két sportoló.

Uszik megint legyőzte Tyson Furyt
Ezzel több mint százmillió dollárt keresett.

Ökölvívás: két debreceni ezüstérem az Ob-n
Az esélyesek nyertek a döntőkben.

Profinak áll a hajdúhadházi ász
Bernáth Attila továbbra is az amatőr pályafutására helyezi a hangsúlyt a debreceni klub színeiben.

Tyson-vereség: nem jöttek a félelmetes balhorgok
A celeb Jake Paul nyerte a mérkőzést.
Hirdetés
Olvasta már?

Óvodaügy: meghátrált Püspökladány vezetése
Országos hírű és elismertségű óvodát akart bezárni a város önkormányzata – a szülők a sarkukra álltak.

Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.

Balmazújváros: napirenden az alpolgármester megválasztása
Ismét összeül a képviselő-testület.
Gazdaság
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
A tavaszi szünetben 338 ezer magyar pihent belföldön
Tömegével keltek útra a gyermekes családok is.
Hajdú-Biharban 12 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak
Tavalyhoz képest.
Már 50 ezren kérték a falusi csokot
2631 faluban igényelhető ingatlanvásárlásra, -bővítésre és -felújításra.
Támogatott tartalom

Glamora: az egyedi olasz dizájn és innováció csúcsa
Páratlan tapétakínálat a Gulyás Tüzépen.

Megoldást keres arra, hogy rendezetten haladjon a felújítás?
Válassza a konténeres sittszállítás szolgáltatást!

Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.

Munkacipőket vásárolna a DKV
Beszerzési hirdetmény.
Hirdetés