Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Súlyosbították a féltékeny orvos ítéletét Debrecenben

| 2023. 09. 12. | 17:22:00
Nem biztos, hogy még életében szabadul.
Súlyosbították a féltékeny orvos ítéletét Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott emberölési cselekménye esetében az előre kiterveltség és a több ember sérelmére való elkövetettség, mint minősítő körülmény mellett, megállapította az aljas indokból való elkövetést is, harmadik minősítő körülményként. A vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetését azzal súlyosította, hogy a vádlott legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra és kiutasítását 10 évre enyhítette - olvasható a Debreceni Itélőtábla közleményében.

A harmadik szakértő szava döntött

Az ítélőtábla másodfokú tárgyalás során kiküszöbölte a tényállás részbeni felderítetlenségét: az elsőfokú bíróság ugyanis nem értékelte bizonyítékként a magánszakértők véleményét. Az ítélőtábla harmadik szakértőt hallgatott meg az ügyben annak tisztázására, hogy mi az oka az alap- és magánszakértői vélemények eltérő következtetéseinek. A bizonyítás során meghallgatott harmadik szakértő rávilágított arra, hogy a magánszakértők a teljes iratanyag ismeretében sem vették figyelembe azokat a nyilatkozatokat, amelyek szemben álltak a vádlott által elmondottakkal.

A másodfokú bíróság szerint a kirendelt igazságügyi szakértők megállapításai tekinthetők elfogadottnak. Az ítélőtábla indokoltnak találta az aljas indokból való elkövetés megállapítását, hiszen a vádlott a sértettel való szakítása után 2 évvel sem tudta azt feldolgozni és cselekményét bosszúvágy vezérelte. A sértettek életének kioltása állt a szándékában. Súlyosító körülményként értékelte még az ítélőtábla azt is, hogy két gyermek maradt árván és az édesapa is korlátozva van a gyermekeiről való gondoskodásában a sérülése miatt. A vádlottal szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés tettarányos, a büntetési célok eléréséhez elegendő, a cselekmény súlyával és a vádlott társadalomra való veszélyességével arányban áll. Azonban a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontjának 30 évben történő meghatározása indokolt.

A vádlott Magyarországon való tartózkodása nem kívánatos, de mivel az Európai Unió állampolgára ezért véglegesen nem lehet őt kiutasítani. Az ítélőtábla a 10 éves törvényi maximumot alkalmazta. Az ítélet jogerős.

Nyíregyházán „csak” 25 évet kapott 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2022 márciusában dr. S.D. vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt. Ugyanakkor a bíróság végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről a román állampolgárságú elkövetőt és rendelkezett arról is, hogy a szabadságvesztés büntetésből legkorábban 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, cselekményének aljas indokból elkövetettkénti minősítése, valamint feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja 35 évben történő meghatározása érdekében fellebbezett. A vádlott és védője hatályon kívül helyezésért és enyhítésért fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012-ben ismerkedett meg a néhai sértettel, akivel érzelmi kapcsolatba került.

Mindkét sértettet fejbe lőtte

Az asszony 2013-ban kezdeményezte a férjével való házassága felbontását is, azonban később meggondolta magát. Ezt a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben is a sértettet, mert szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. Mivel nem tudott belenyugodni a visszautasításba, elhatározta, hogy leszámol az asszonnyal és annak férjével is. 2016 augusztusában, a korábban megvásárolt lőfegyverrel a házaspár lakóházának közelébe autózott, majd kerékpárral közelítette meg a házat, elrejtőzött és várakozott. Ekkor a férj és a pár közös gyermekei is otthon voltak. Mikor az asszony hazaért, a vádlott követni kezdte. Amikor a bejárati ajtónál utolérte, az asszony megijedt és bekiabált férjének segítségért. Ekkor a vádlott előrántotta fegyverét és közvetlen közelről mindkét sértettet fejbe lőtte. Ezután a férfi kerékpárját berakta a gépkocsiba, majd Romániába menekült, ahol európai elfogatóparancs alapján másnap a rendőrök elfogták és 2019. szeptember 5-én adták át Magyarországnak. A lövés következtében az asszony olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg férje életben maradt, azonban maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással gyógyult meg.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Lecsapott a TEK Hajdúhadházon és Tégláson
Lecsapott a TEK Hajdúhadházon és Tégláson
A dílereknek fegyvere is volt. +Videók a rajtaütésekről.
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
„Ennyi elég lesz?” – rendőröket akart megvesztegetni
Súlyosabb büntetést akar a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
Kővel tarkón dobott egy gyereket Nyíradonyban
A kilencéves sértettet ezután meg is kergette.
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Kiskorútól csalt ki pornográf felvételt egy debreceni
Az ügy a törvényszéken folytatódik.
Fogva tartotta Debrecenben élettársát
Fogva tartotta Debrecenben élettársát
A fiatal nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés