Sámsoni út négysávosítása: változások a forgalmi rendben

A 471-es főút belterületi szakaszának felújítása miatt hamarosan változások lesznek a forgalmi rendben – tudatta szeptember 7-i Facebook-posztjában Szilágyi Edina önkormányzati képviselő.
A 471-es főút négysávosítása során idén főként közműépítési munkákat végez a kivitelezőt, valamint ahol elkészülnek a közművezetékek, ott az útépítési munkálatok is megkezdődnek. Az építéssel érintett ingatlanokra a ki- és behajtás napközben korlátozva lehet, melyről a kivitelező előzetesen, hetekkel a korlátozásokat megelőzően a helyszínen egyeztet az ingatlantulajdonosokkal – olvasható a város honlapján. A tervezett munkálatok ideje alatt a munkavégzéssel érintett útszakaszon és azok környékén az arra közlekedőknek forgalmirend-változásokra, sávlezárásokra, forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozásra, esetlegesen jelzőőrös forgalomirányításra kell számítaniuk. A gyalogosok és kerékpárosok közlekedése a kivitelezés teljes ideje alatt biztosított lesz. A munkálatok miatt megnövekedett menetidővel kell számolni, emiatt az autósok türelmét kérik.
- Szeptember 1. és november 30. között csapadékcsatornát és utat építenek a Bátori utca és a Budai Nagy Antal utca közötti szakasz szelvényezés szerinti jobb oldalán
- Szeptember 15. és november 30. között csapadékcsatornát és utat építenek a Penny bejárata és az Acsádi út közötti szakasz szelvényezés szerinti jobb oldalán
- Október 15. és november 30. között csapadékcsatornát építenek a Budai Nagy Antal utca és a Penny bejárata között a szelvényezés szerinti jobb oldalon
- Október 1. és november 30. között csapadékcsatornát építenek a Cserei utcában
- Szeptember 1. és december 10. között csapadékcsatornát és utat építenek a Simon István és a Lovas utca közötti szakaszon a szelvényezés szerinti bal oldalon
- Augusztus 15. és szeptember 15. között szénhidrogén vezetéket építenek a Simon István és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakasz mindkét oldalán
- Szeptember 15. és október 15. között szénhidrogén vezetéket építenek a Kőrösi Csoma Sándor és a Tizedes utca közötti szakasz mindkét oldalán
- Október 15. és november 15. között szénhidrogén vezetéket építenek a Budai Nagy Antal utca mindkét oldalán
- Augusztus 25. és november 30. között hírközlési vezetéket építenek a Simon István és a Tizedes utca mindkét oldalán
- Szeptember 1. és november 30. között elektromos kiváltási munkákat végeznek a Simon István és a Tizedes utca közötti szakasz szelvényezés szerinti jobb oldalán.
További információk ITT. Az útfelújítással kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a 471@ph.debrecen.hu e-mail címre várják.


















