Felavatták a FIBA hálájának jelképét Debrecenben

A FIBA, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és Debrecen sikeres együttműködésének, szoros szövetségének szimbólumaként egy 228 centiméter magas szobrot adtak át július 1-jén a cívisvárosban, az Oláh Gábor utcai sportkomplexum előtt.
Andrés Lasanta spanyol szobrászművész alkotása 250 kilogramm fémből készült, és egy speciális technikának köszönhetően ellenáll az időjárási körülményeknek. A szobor a fenntarthatóság jegyében született, címe A kosárlabda flow-ja, és két kezet ábrázol, amik a labdát tartják.
Papp László polgármester az eseményen kiemelte a város és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének évtizedekre visszanyúló, kitűnő kapcsolatát. Elmondta, Debrecen életében a sport, azon belül a kosárlabda kiemelkedő jelentőséggel bír, ami "nem igazán különleges, hanem mondhatni természetes". – Az, hogy a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséggel, a FIBÁ-val az elmúlt másfél évtizedben kitűnő kapcsolat, együttműködés alakult ki, az a város szempontjából is nagy presztízsű, és nemzetközi szinten is nagyraértékelendő együttműködésnek tekintem – fogalmazott a városvezető. Felidézte, hogy a FIBÁ-val 2008-ban kezdődött el a közös munka, ami az U19-es világbajnoksággal "csúcsra ért", és az elmúlt 15 év rengeteg nagyszerű sporteseményt hozott Debrecenbe. – 2008-ban az U16-os fiú Európa-bajnoksággal kezdtünk, aztán 2015-ben szövetséget kötöttünk egy feltörekvő, új sportág, a 3x3-as kosárlabda kapcsán, amely 2015 óta részese Debrecen sportéletének. Meggyőződésem, hogy a város főterén, a város szimbóluma, a Nagytemplom előtt lezajlott kosárlabda-események nagymértékben járultak hozzá a kosárlabda nemzetközi presztízsének növeléséhez, és ezzel együtt a 3x3-as kosárlabda nemzetközi elismertségéhez – közölte.
Köszönetét fejezte ki, hogy a FIBA és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége bizalmat szavazott a városnak. – Amikor a FIBA nagyszerű ajándékát vehetjük át Debrecenben, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte az egész világ elismerését kiérdemeltük. Törekszünk a következő évtizedekben is a kitűnő együttműködésre, és bízom benne, hogy a FIBA és a szövetség továbbra is kiemelt partnerként tekint Debrecenre.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Báder Márton elismerően beszélt Debrecenről, az itt végzett munkáról, az utánpótlás-képzésről. – Tisztában vagyunk azzal, hogy Debrecennek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a magyar kosárlabdát Európában egy magasabb polcra helyezhessük – jelentette ki. Felelevenítette a cívisváros és a FIBA régi kapcsolatát és azt, hogy 3 éven keresztül zsinórban világbajnokságnak ad otthont a település, amelynek csúcspontja az U19-es férfi világbajnokság.
– Azt gondolom, hatalmas elismerés Debrecen városának és a szervezőknek, hogy a férfi felnőtt világbajnokság és Európa-bajnokság után a harmadik legnagyobb FIBA-rendezvényt itt rendezik – közölte. Kiemelte Becsky István MKOSZ elnökségi tagnak, a DEAC kosárlabda-szakosztályának vezetőjének, valamint a szervezőknek a munkáját. Elmondása szerint a szövetség egyik legnagyobb feladatának tekinti az utánpótlás és a magyar kosárlabda fejlesztését. – Jó látni azt, hogy itt vannak a fiatalok, és azt gondolom, egy ilyen világesemény hatalmas motivációt adhat – zárta gondolatait.
– A városnak, az országnak és a szervezőbizottságnak szeretnénk egy kis jelképet átadni hálánk kifejezéseként – kezdte köszöntőjét Andreas Zagklis FIBA-főtitkár. Egyedülálló teljesítménynek tekinti, hogy ugyanaz a város – jelen esetben Debrecen – három egymást követő éven át világbajnokságot rendezett. – A FIBA fennállásának 90 éve alatt 45 éven keresztül minden évben évben rendeztünk világbajnokságokat, de mindig más helyszínen. Amikor 2019-ben a FIBA úgy döntött, új lapot indít ezeknek a világversenyeknek a szervezésében, és ugyanannak a városnak több éven át átadja a rendezési jogot, akkor az első hívás Magyarországról jött. Bodnár Péter, a MKOSZ főtitkára felhívott, és azt mondta, "készek vagyunk megszervezni a több éven át tató világversenyt, de két feltételünk van" – emlékezett vissza Andreas Zagklis.
Az egyik az volt, hogy női világversenyeket is rendezzenek, a másik pedig, hogy Debrecen legyen a helyszín. A cívisváros nem volt ismeretlen a FIBA számára, hiszen a 3x3-as kosárlabda kapcsán már régi kapcsolatot ápoltak, de nem tudták, hogy a nagypályás kosárlabda kapcsán megfelel-e a város a kihívásnak. – Felhívtam Kamil Novakot (a FIBA európai ügyvezető igazgatója - a szerk.), aki gondolkodás nélkül azt mondta, ezt nem kell kétszer meggondolni. Hiszen itt nagyon erős a kosárlabdázók országos szövetsége, és a sport iránt elkötelezett a polgármester, tapasztalt a szervezőbizottság, így minden kérést teljesíteni tudnak. Így aztán Debrecenbe vetettük bizalmunkat. A város nagy beruházásokat hajtott végre, és átadtuk a 3 éven át tartó rendezési jogot – mondta.
Kifejtette, a szobor ötlete tavaly ősszel született meg, amikor Becsky István ellátogatott hozzá. Egyébként ők is gondoltak rá, hogy szeretnének egy maradandó dologgal megemlékezni az egyedülálló rendezési-sorozatról. – Ez a szobor a fenntarthatóság jegyében készült, címe A kosárlabda flow-ja. Két kéz, ami a kosárlabdát tartja, de az önök képzelőerejére bízom, mit látnak bele – fogalmazott.






























