Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecené az ország legszebb tűzfala

| 2023. 07. 03. | 17:37:00
A művész és a város című grafika falra került mását láthatjuk
Debrecené az ország legszebb tűzfala
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

László Ákos grafikusművész alkotása látható ezentúl a Piac utca 28. szám alatti épület Gambrinus köz felé eső tűzfalán. A művész és a város című grafika falra került mását 2023. július 3-án mutatták be.

Puskás István alpolgármester felidézte, hogy az elmúlt napokban az online térben több híradás is megjelent az alkotással kapcsolatban, a debreceniek pedig már most megszólítva érzik magukat ezen alkotás kapcsán, amely egy mintaszerű összefogás eredményeként készült el. Mint mondta, bízik benne, hogy újabb, ehhez hasonló összefogások tudnak létrejönni és a debreceni identitást megjelenítő köztéri alkotások minél nagyobb számban fogják díszíteni a várost. Hangsúlyozta, Debrecen belvárosát szeretnék revitalizálni, a kulturális életet pedig a belváros minél nagyobb területére terjesztenék ki.

Az összefogás főszereplői a művészek, László Ákos, aki városunk egyik ikonikus alakja és egy olyan igazi debreceni, aki bár nem itt született, de itt talált otthonra a városban és ilyen módon a debreceniség hagyományait tudja megjeleníteni

– fogalmazott az alpolgármester. Kiemelte, Debrecen egy befogadó város, és aki ezzel a közösséggel tud azonosulni, aki ennek a közösségnek hasznos és aktív tagja akar lenni, azt a város örömmel fogadja be. Hozzátette, a csapatmunka másik főszereplője a Grafik Trafik csapata volt, akik elkészítették magát az alkotást.

László Ákos egy 2015-ös díjkiosztóra visszaemlékezve fejezte ki köszönetét, majd kedvenc költőjétől, a marosvásárhelyi Székely Jánostól idézett.  

Erdei Edit, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója kiemelte, László Ákosnak nem csak a művészete, de az embersége is magával ragadó. Megjegyezte, nekik, mint a belvárosban ennyire aktív cégnek minden aktivitás, attrakció, megjelenés fontos, ezzel a rendkívüli alkotással pedig egy újabb izgalmas felületet tudnak mutatni a városnak, a falfestésekből pedig egy belvárosi utazás is lehet.

Szabó Tünde, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgató-helyettese arról szólt, hogy néhány esztendeje számos programot, irodalmi eseményt, helytörténeti jelentőségű kiadványt tettek lehetővé és adtak át Debrecen lakosságának. Mint mondta, ennek a néhány évnek egyik kiemelkedő eseménye ez a mai, az pedig, hogy László Ákos alkotása felkerülhetett erre a falra, megkoronázza ezt a pár évet.

Vékony Tamás falfestő művész elárulta, hogy a hosszú előmunkálatokat követően öt napig tartott a közel 260 négyzetméternyi falfelület teljes festése, amely során egy ikonikus debreceni művész grafikájának mása került fel.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés