Debrecenben marad az orosz támadó, Mark Szmirnov

Mark Szmirnov 2021 késő tavaszán érkezett a cívisvárosba, a DHK ifi-, valamint juniorcsapatának fejlesztése céljából. Pályafutását szülővárosa, Jaroszlavl korosztályos csapatainál kezdte. 2017-ben mutatkozott be az orosz hokicentrum serdülőcsapatában, majd az U17-es korcsoport következett, azután az MHL – írja a deac.hu. 2019-ben az Admiral Vladivostok U18-as együtteséhez igazolt, majd visszatért, 20 meccset játszott és 7 pontot szerzett az AKM Novomoscovsk csapatával. 2021 nyarán kezdődött el a debreceni időszaka, miközben elsősorban a juniorok között szerepelt: 25 meccset vívott és 42 ponttal a juniorbajnokság pontkirálya lett. A DEAC felnőttcsapatának edzői is felfigyeltek rá, igaz, az első idényében csak négyszer kapott lehetőséget. A 2022-23-as szezonban viszont már 31 alkalommal öltötte fel a felnőttcsapat mezét, ezalatt 9 gólt szerzett, 6 asszisztot jegyzett és összesen 15 pont volt a termése.






























