Debrecen nagy vizsga előtt: kezdődik a világbajnokság!

Bár kosárlabdában rengeteg nagy nemzetközi eseménynek adott már otthon a cívisváros, most értünk fel a csúcsra – fogalmazott Becsky István, a szervezőbizottság első embere az U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság (Június 24.-július 2.) hivatalos sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy ez a legrangosabb torna, amit Debrecen rendezhetett az elmúlt tíz évben.
Tizenhat nemzet válogatottja méri össze tudását két helyszínen, a Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A magyarok a házigazda jogán vehetnek részt a vb-n, egyébként korábban még sohasem szerepelt magyar válogatott utánpótlás-világbajnokságon az erősebb nem között.
Korábban pályára lépett U19-es világbajnokságon az a Nikola Jokics is, aki alig egy hete vezette győzelemre a Denver Nuggets csapatát az NBA-ben, és akit jelenleg a földkerekség legjobb játékosának tartanak, de említhetjük a tengerentúli bajnokságban több aranygyűrűvel rendelkező Steph Curry-t vagy Klay Thompsont is, ők is tagjai voltak korosztályuk világbajnok együttesének.
Merthogy az amerikaiak uralják az utánpótlás korosztályokban is a világbajnokságokat, és a debreceni tornának is ők az első számú favoritjai. Ahogy Becsky István fogalmazott, az ezt megelőző, két évvel ezelőtti U19-es vb-n pályára lépett az NBA-draft első tíz választottja közül hat játékos, és minden bizonnyal Debrecenben is több olyan kosarast látunk majd, akik majd előkelő helyen kelnek el az amerikai játékosbörzén.

Papp László polgármester büszkén emlegette – mert Becsky István megsúgta neki –, hogy ez a világbajnokság lesz a 29. nagy nemzetközi kosaras esemény, amelynek az elmúlt tíz évben Debrecen a házigazdája. A város első embere azt is kiemelte, hogy bár rendkívül nagy munka egy ilyen esemény megszervezése, lebonyolítása, a cívisvárosban – a Debreceni Sportcentrum és a DEAC Kosárlabda Akadémia égisze alatt – felnőtt egy profi rendezői gárda, tehát nyugodtak lehetünk. A polgármester ugyanakkor megköszönte a nemzetközi szövetség, a FIBA jelen lévő képviselőjének, Gilles Tonollinak a Debrecenbe vetett bizalmat, a sportdiplomata pedig megelőlegezte, hogy június 24. és július 2. között minden idők legjobb U19-es világbajnokságának ad otthont a cívisváros. Ez azért hízelgő, mert az u19-es vb-k története már közel fél évszázadra nyúlik vissza.
Végül Papp László azt emelte ki, hogy a sportértéken túl gazdasági hasznot is húzhat Debrecen ebből a világbajnokságból, hiszen a csapatok tagjait és a kísérőket számolva mintegy 800-1000 ember érkezik vendégségbe, ami a szállodák és más vendéglátóegységek számára szép bevételt garantál két héten át.
Szobrot kap a kosárlabda Debrecenben
A múlt egyik legnagyszerűbb NBA-csillaga, a német Dirk Nowitzki személyesen avatja fel azt a szobrot július elsején, amelyet a FIBA adományozott Debrecennek. A Dallas Maverickset az NBA-ben bajnoki címig vezető németet Becsky István a valaha élt legjobb európai kosárlabdázójának nevezett. A FIBA ajándéka az Oláh Gábor utcai sportcentrumban, a sportcsarnokkal szemben kap helyet.
Nagy érdeklődés
A főszervező örömmel újságolta, hogy eddig már több mint 8 ezer jegy talált gazdára 500 és 1000 forintos áron, és reményei szerint a torna végén több mint 20 ezer jegyeladást könyvelhetnek el. Jegyeket online a fibau19debrecen.hu oldalon lehet vásárolni, de a helyszíneken is kinyitnak a jegypénztárak. A csoportmérkőzésekre és a helyosztókra már napi 1500 jegy kelt el!
A magyarok és a világbajnoki cím várományosai, az amerikaiak a Főnix Arénában játsszák a mérkőzéseiket. A magyar együttes – melynek három debreceni tagja is van – mindhárom csoportmeccsét élőben közvetíti a köztelevízió sportcsatornája. A magyar válogatott mindhárom csoportmérkőzését 17 óra 30 perctől vívja majd, szombaton Dél-Korea, vasárnap Argentína, míg kedden Törökország lesz az ellenfél.































