Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új aszfalt a Nagyerdőn és a Monostorpályi út egy szakaszán is

| 2023. 05. 10. | 16:07:00
Nagyszabású útfelújítás kezdődik a forgalmas debreceni helyszíneken.
Új aszfalt a Nagyerdőn és a Monostorpályi út egy szakaszán is
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A munkálatokról sajtótájékoztató keretében számolt be Papp László, Debrecen polgármestere és Majer Tamás önkormányzati képviselő május 10-én a munkálatok egyik helyszínén, a Móricz Zsigmond út Auguszta klinika előtti szakaszán. 

Amint azt Papp László elmondta, ebben az évben összesen körülbelül 2 milliárd forintot fordít az önkormányzat Debrecen úthálózatának fejlesztésére, felújítására, új utak építésére. Nagyfelületű aszfaltozásra ebben az évben körülbelül 1,8 milliárd forintot költ a város – az elmúlt évinek a háromszorosát –, 200 millió forint feletti összeg pedig a lakossági kezdeményezésre megvalósuló útépítést szolgálja. Több egysége van az idei közlekedésfejlesztési programnak: az első a nagyfelületű aszfaltozás, a második a már tervekkel és engedélyekkel rendelkező, lakossági kezdeményezésre megvalósuló utak építése, a harmadik pedig egy 25 utcát érintő útépítési „csomag” terveztetése. Ez utóbbi kapcsán a későbbiekben ad részletes tájékoztatást az önkormányzat, s közbeszerzési eljárás keretében már az idén szeretnék kiválasztani hozzá a kivitelezőket – mondta Papp László.

A polgármester jelezte: azért is fontos, hogy Debrecen gazdasága erős legyen, hogy ezeket a fejlesztéseket gyorsuló ütemben és nagyobb léptékben lehessen megvalósítani. 

A nagyfelületű aszfaltozások három részre oszlanak.

Elsősorban a nagy forgalmú utak nagyfelületű aszfaltozása, javítása történik meg, majd a kisebb forgalmú utak kerülnek sorra. Most az első ütem indul a város egyik legforgalmasabb útszakaszán, a Móricz Zsigmond úton. Ez az út egészségügyi intézményt szolgál ki, valamint átkötő út a város két másik, szintén igen forgalmas útja, a Pallagi út és a Dóczy József utca között. Így mindenképpen indokolt volt a Móricz Zsigmond útnak az Auguszta klinika bejáratánál, másrészt a Pallagi úti torkolatnál való fejlesztése, mely utóbbi helyszín szintén rossz állapotban van.

Emellett az ugyancsak nagy forgalmú Nagyerdei körút rosszabb állapotban lévő szakaszai – a nagyerdei strand gazdasági bejárata és az Egyetem téri parkoló közötti szakasz, a Simonyi út és a Martinovics utca közötti szakasz – is megújulnak. Ebben az évben a Nagyerdei körút nagy részét rendbe fogja tudni tenni a város.

A Monostorpályi út felújítása a Cseresznye utcától a buszfordulóig történik meg, valamint a Derekassy István és a Függetlenség utcát is érinti a felújítás. A nagyfelületű aszfaltozások első ütemének tervezett befejezési időpontja június közepe, a második ütem a nyár folyamán zajlik majd, a harmadik pedig szeptember és november között. A második és a harmadik ütemről később ad részletes tájékoztatást az önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés