Rendőrségi adatokkal segítette feljelentett ismerősét az ügyész

Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben, hogy szigorúbb ítéletet kapjon, mint amit a bíróság kiszabott rá. Ügyészként, kollégái háta mögött, adatok beszerzésével segítette a vádlott egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatos rendőrségen folyó bűnügyekben. Ez a személy egy közösségi oldalon még dicsekedett is „befolyásos ügyészségi ismerősével” – írja az ügyészség honlapján.
A bíróság első fokon a váddal egyezően bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt tettesként, illetve felbujtóként, ezért a volt ügyészt 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésért és foglalkozástól eltiltásért fellebbezett.
A védő a büntetőbíróságnak becsatolta a volt ügyész munkaügyi ítéletét, amelyben a munkaügyi bíróságok két fokon is jogerősen azt állapították meg, hogy nem volt arányos a fegyelmi eljárásban kiszabott hivatalvesztés az „egyébként jó munkát végző, de egyszer hibázó ügyésszel szemben”, és a volt ügyész részére különböző jogcímeken összesen 33 millió 209 ezer forint megfizetésére kötelezte az ügyészséget.






























