Koncertdömping: nyit a Víztoronykert

Minden évben nagy várakozás előzi meg azt, hogy végre újra üzemeljen a Víztoronykert, ami a debreceni kulturális élet egyik színfoltja tavasztól őszig. Idén még több programmal készülnek a szervezők, ráadásul május elsejéig sem kell várni, ugyanis napokkal korábban megszólal az élőzene a kinti színpadon.
Április 28., péntek
A nyitónapon máris ott lesz az idén 25 éves Bëlga, akiket tényleg nem kell bemutatni a közönségnek, a debreceni rajongótábor pedig mindig erősen kitesz magáért, amikor a rap-rock formáció belecsap az estébe. Legutóbbi nagylemezük (Karnevál) 2021-ben jelent meg, így biztosan előkerülnek majd újabb dalok is a régi klasszikusok mellett. Előttük Krúbi és BEATó duója, a Mirror Glimpse lép fel, akik fellépéseit óriási figyelem és felhajtás övezi.
Április 29. szombat
A második napon a debreceni Skafunderz lép majd fel, akik fennállásuk huszadik évfordulóját ünneplik majd meg ezen az estén. Aki járt már a zenekar koncertjein, nem kell elmagyarázni, hogy miért lesz egy fantasztikus hangulatú este. Aki nem csípte még el őket az elmúlt két évtizedben, most ennél jobb alkalmat keresve sem találna. A srácok azt is elárulták, hogy kifejezetten hosszú számlistával és meglepetésvendégekkel készülnek az ünnepi alkalomra.
Április 30. vasárnap
A harmadik estén egy időtlen klasszikus, az Európa Kiadó repíti majd el a jelenlévőket az elmúlt sok év történései fölött. A Menyhárt Jenő vezette kultikus zenekar több, mint negyven éve meghatározó eleme a hazai alternatív zenei világnak és mégsem csak az idősebb korosztálynak szólnak dalaik: a Mocskos idők című, anno betiltott dalok az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar sorozatának (A besúgó) volt a főcímdala, így új korcsoportok is felfedezték maguknak a formációt. Előttük a Galaxisok ad majd koncertet, akiknek Minket ne szeress! című lemezük idén februárban jelent meg.






























