Tankó István, aki él-hal Debrecenért és a kosárlabdáért

Ismerős önöknek is az a szituáció, amikor valaki csak a háttérből tevékenykedik, de annyira fontos szerepe van, hogy minden sikernek az alapja hozzá köthető? Tankó István épp ilyen szerepkörben tündököl a DEAC kosárlabdacsapatánál, ő a technikai vezető, aki nélkül – bizton állíthatjuk – az együttes csak egy félkarú óriás. A kosárlabda valamennyi szegmensébe belekóstolt, mostanra pedig úgy érzi, révbe ért az élete.

A kosárlabda mellett mikor kötelezted el magad?
Tankó István: A Vezér utcai lakótelepen nőttem fel, lejártam focizni, édesapám azonban kosárlabdázott a debreceni református iskola csapatában. Hétéves voltam, amikor elém állt egy konkrét kérdéssel: focista akarok lenni, vagy kosárlabdázó? A válaszom pedig az volt, hogy focizni a grundon is meg tudok tanulni, vigyen el egy kosárlabdaedzésre. Ott pedig egyből magával ragadott a Ráthonyi Tamás által teremtett hangulat, megfertőzött a légkör.

Volt valaha kedvenc játékosod, akár gyerekként, akár most?
Tankó István: Kedvenc játékosom nem volt soha, de a San Antonio Spurs gárdáját nagyon szerettem. Maga a játék tisztelete miatt, és amit a pályán kívül mutattak, képviseltek.

Mire is gondolsz?
Tankó István: Olyan barátság alakult ki a játékosok és a szakmai stáb között, amibe belefért a bolondozás, a zrikálás, de a tisztelet nem múlt ki soha. Tim Duncan, Tony Parker, Manu Ginobil és Gregg Popovic értékrendje és baráti kapcsolata, meghozta gyülölcsét.

Játékvezetőként is sokan ismernek. Ez a karrier hogy indult?
Tankó István: Tizennégyéves voltam, amikor elvégeztem a játékvezetői tanfolyamot, hosszú évekig játszottam is, és játékvezető is voltam. Majd az egyetemi évek alatt döntenem kellett, hogy melyiket választom. Maradtam a játéknál és a DEAC-nál. Sajnos a kettőt nem lehetett összeegyeztetni.

Azért hasznos volt a játékvezetés is a számodra?
Tankó István: Nagyon sok mindenre megtanított, amit játékosként észre sem vettem volna.

A játékvezetőket ebben a sportágban sem szívlelik?
Tankó István: Ez teljesen más közeg, mint a foci, ha ilyen megközelítésből jött a kérdés. Itt inkább megköszönik a meccs végén a játékvezetést. Nem mondom, hogy soha nem volt egy-egy beszólás, amit címeztek felém, de az csak a mérkőzés hevének volt betudható.

Technikai vezetői hogyan lettél?
Tankó István: A DEAC-nál szerettem volna tölteni a szakmai gyakorlatom, mikor az egyetemen sportszervezői szakra jártam, hálás vagyok hogy ez végül sikerült. Itt bekerültem egy olyan közegbe, ahol rengeteg munka várt rám, de nagyon élveztem minden szeletét. Részese lehettem egy szintlépésnek melynek a végén technikai vezető lettem az NBI-ben szereplő gárdánál.

Technikai vezető - egy laikus számára ez megfoghatatlan. Mit csinálsz a munkaidődben?
Tankó István: Kezdem ott, hogy nincs sem munkaidőm, sem munkaköri leírásom. Ha egy mondattal válaszolnék, akkor azt mondanám, az a dolgom, hogy levegyek minden terhet a játékosainkról és a szakmai stábról, hogy nekik csak és kizárólag a kosárlabdával kelljen foglalkozniuk.

Bővebben!
Tankó István: Ha például leigazolunk egy játékost, gondoskodom az utazásáról Debrecenig, és itt lakást intézek neki. Felszereléseket rendelek, majd kiosztom azokat a csapaton belül. Segítem a beilleszkedést. Ebbe beletartozik Debrecen bemutatása, megmutatom a boltokat, kávézókat, szórakozási lehetőségeket, mindent, ami hasznos lehet a számukra. Ha kell, orvost intézek, de minden ügyes-bajos dolog, kérés teljesítése is az én feladatom. Szervezem meccsnapon az utazást, az ebédet, a szobabeosztást.

A legextrémebb kérés mi volt eddig?
Tankó István: Az egyik abból fakadt, mikor egy amerikai játékosunk megkérdezte, hogy milyen gyorsan tudok szerezni repülőjegyet. A magyarországi barátnője észrevette, hogy a kosaras az Amerikában élő kedvesével beszélget. A hölgy tört-zúzott, amikor a játékosunk hazaért az edzésről. Két márkás cipőjét is tönkretette: az egyikbe mézet öntött, a másikat késsel szétvágta a dühös hölgy. A játékkonzolját belerakta egy kád vízbe, szóval tönkretett, amit csak tudott.

Halljunk még ilyen jó sztorikat!
Tankó István: Volt, aki hajnalban törte bele a kulcsát a zárba, volt, aki hajnalban lett rosszul, ezeket nekem mindet kezelnem kell, lehetőség szerint azonnal.

Ezek után kíváncsi vagyok, mi jelenti neked a legnagyobb kihívást a munkádban?
Tankó István: Szeretek a motorja lenni a csapatnak – ez az egyetlen kihívás számomra. Ebben benne van – a főnököm elvárása szerint is - a határidők betartása. Igyekszem ebben is fejlődni.

A munkádban mit szeretsz igazán?
Tankó István: Leginkább azt, hogy új embereket ismerhetek meg, tehetek a másikért, a csapatért, a DEAC-családért.

Az idei szezonban milyen DEAC-ot láthatunk?
Tankó István: Egy új szemléletet hozott az új edző. Tapasztalt, érdeklődő, gondoskodó. Mindemellett nagy gonddal választottuk ki az új igazolásainkat is. Számított a testbeszéd, a rugalmasság, az életvitel, nem csak a kosárlabdára helyeztük a kiválasztási feltételeket. Az új szerzeményeink nagyon jók, várom a
szezont, fogadkozásba nem bocsátkoznék, de látványos meccseket várok, melyhez remélem az eredményesség is párosulni tud.

Miért jó a DEAC-családhoz tartozni?
Tankó István: A büszkeség miatt leginkább. Itt mindenki szívvel-lélekkel dolgozik a csapatért, kvázi a családért. Megfizethetetlen az a törődés, amit a klubtól kap az ember. Innentől kezdve pedig azt látni, hogy mindenki büszkén viseli a DEAC jelképeit, szerintem épp ezekben rejlik a klub sikere, legyen szó bármilyen sportágról is nálunk.

Az utánpótlás női válogatottnál is te vagy a technikai vezető. Hogy jött a felkérés?
Tankó István: Egyszer szólt Becsky István, hogy megszavaztak az országos szövetségnél engem erre a posztra. Én pedig gondolkodás nélkül elfogadtam, nagy lehetőséget éreztem benne, bejött.

Élvezed ott is a munkát?
Tankó István: Nagyon! Az, hogy a magyar kosárlabdázás ikonjaival dolgozhatok együtt, nekem sokat jelent. Élvezem minden pillanatát, sőt egy-egy nehezebb szezon végén is várom a nyarat, hogy dolgozhassak a lányokkal.

Nehezebb egyébként a lányokkal dolgozni, mint a fiúkkal?
Tankó István: Más a légkör, más a hangulat, más a munka. Nem úgy fogalmaznék, hogy nehezebb, teljesen más alapokon nyugszik a női kosárlabda, mint a férfi, sőt az utánpótlás kosárlabda is sokban különbözik a felnőttől.

Vannak álmaid, céljaid?
Tankó István: A kosárlabdában és a magánéletben is a helyemen vagyok. Szeretem a munkám, szeretem a feleségem, jól érzem magam. Mindig tervezgetek, most a családalapítás van előtérben otthon, a munkában pedig a minél sikeresebb év.

Apropó, család! Nemrég volt az esküvőd. Mesélj!
Tankó István: Minden úgy történt, ahogy elterveztük. Remélem ez az életben is így lesz. Szeretetben, békességben élünk. A feleségem támogatása az alapja annak is, hogy a munkámban sikeres vagyok. Sokat köszönhetek neki. Szerető család és jófej barátok vesznek körül minket, szeretek élni.

Debrecenben képzelitek el a jövőt?
Tankó István: Igen, határozottan. Ide köt a munkánk, Janka jászberényi, de amikor tudunk, megyünk haza, a barátainkkal is szervezünk közös programokat, de nekem külön is a szívem csücske a cívisváros.

Miért jó debreceninek lenni?
Tankó István: Itt születtem, itt nőttem fel. Élhető ez a város, mindent megtalál az ember. Van egy varázsa, egy különös hangulata. Büszke vagyok arra – bárhol is járok a világban –, hogy debreceni vagyok. Sőt, a feleségemmel is elsők között a Campus Fesztiválon randiztam.

Bulizásra jut még időd?
Tankó István: Régen gyakrabban megtaláltak a debreceni éjszakában, ma már jobban élvezem a baráti beszélgetéseket, sütögetéseket, főzéseket.

Te tudsz főzni?
Tankó István: Mi az hogy! Az otthoni munkamegosztás is egyszerű: én főzök, Janka takarít.

Mi a kedvenced?
Tankó István: A rakott krumpli és a túrós csusza, gazdagon tejföllel és szalonnával.

Üzenj a DEAC-szurkolóknak!
Tankó István: Járjanak meccsre, higgyék el, a csapatnak az ő tapsuk sok mindennél többet ér!

Lukács Míra