Jobbik: pártszakadás?

A Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnöke, Salamon Gergő a párt augusztus 2-i sajtótájékoztatóján arról beszélt Debrecenben, hogy most épp a cívisvárosban is katatanácsadást tart a párt, azonban szerinte erre nincs szükség, sőt neki nem is szóltak előre, hogy lesz ilyen, a sajtóból értesült az eseményről.
Két órára jönnek le a párttagok ezrekhez, nem erre van szükség, az emberek mellé oda kell állni, és nem a Facebookon, nem a különböző platformokon, hanem személyesen. Arra kérek mindenkit, fejezze be az önös politizálást, a nép pártján álljon!
– mondta el a megyei elnök.
A katakárosultaknak akarunk segítséget nyújtani, ezért is járjuk az országot – mondta el mindeközben Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik elnökhelyettese az országjáró turnéjuk debreceni állomásán, augusztus 2-án a Fórum mellett, amiről állítólag nem hallott Salamon Gergő.

10 állomásról van szó, ennek Debrecen a második állomása, a cívisvárosban a mai napon (augusztus 2-án) bárki kérdezhet a Jobbik szakembereitől, ígérik, próbálnak mindenkinek segíteni. Szerintük ugyanis elvszerűtlen az évközbeni adómódosítás és a szabadverseny korlátozása is.
Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője pedig elmondta a sajtótájékoztatón, hogy az új katatörvény egy másik prés alatt állókat sújt a leginkább, akiket a rezsicsökkentésből kiszorítanak. Alkotmánybírósághoz fognak fordulni, hiszen minden áron meg akarják védeni a károsultakat, a hatalom ugyanis szerintük is a népé.


















