Egyetlen fesztiválozónál sem találtak kábítószert a Campuson

A július 25-én véget ért Campus Fesztiválra idén száztizenhatezren látogattak el. Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményén fellépett Tiësto, Zara Larsson, Aurora, de a hazai zenei élet krémje is színpadra állt. Több ezren tomboltak Majkára, a Tankcsapdára, Rúzsa Magdira vagy a Halott Pénzre.
Egy ilyen nagyrendezvényen mindig előtérbe kerül a biztonság, és erre a szervezők is kiemelten gondoltak.
Idén a fesztivál területére csak érvényes, eredeti fényképes igazolvány – elsősorban személyi igazolvány – felmutatásával volt lehetőség belépni. Ha valaki nem rendelkezett a személyazonosság igazolására alkalmas hivatalos igazolvánnyal, arról a karszalag felvételénél fényképet készítettek, továbbá rögzítették az adatait.
Talán ennek is köszönhető, hogy a rendőrségnek 2022-ben sem volt sok tennivalója a Nagyerdőn, hiszen többnyire eseménymentesen telt a rendőrök szolgálata.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, az emberek általában útbaigazítást kértek az egyenruhásoktól, továbbá elhagyott tárgyakkal kapcsolatosan fordultak a szolgálatot teljesítő állományhoz segítségért. Kiemelendő, hogy kábítószert egyetlen személynél sem találtak! – A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy esetben indított eljárást testi sértés kísérlet vétség gyanúja miatt. Lopásról, rablásról és kifosztásról nem érkezett bejelentés, feljelentés a rendőrségre, ilyen bűncselekményeket nem észleltek a rendőrök – fogalmaztak.
Az Országos Mentőszolgálat több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a fesztiválozók egészségügyi biztosítását illetően. Ménes Dávidtól, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársától megtudtuk, az életmentők roham-, eset- és mentőkocsikkal biztosították a helyszínt. – A mentőknek a rendezvény alatt többségében rosszullétek miatt kellett beavatkozniuk, amely a hőség számlájára volt írható, valamint könnyebb sérüléseket láttak el – közölte.
Fogarasi Renáta
[Beillesztett cikk: Campus Fesztivál: úristen! ]


















