Gyulai Györgyi, aki úgy érzi, mintha Debrecenben született volna 

Cívishír: Tiszaújváros, strandolás, korcsolyázás – élménydús lehetett a gyerekkora!
Gyulai Györgyi: Így van, egyszerre strandoltunk és korcsolyáztunk. Hétéves koromban kezdtem versenyszerűen is korcsolyázni, ami egészen tizenhat éves koromig tartott. Akkor sajnos többszöri térdsérülés miatt abba kellett hagynom a műkorcsolyát, de a sportágtól elszakadni nem akartam, így előbb edzőnek tanultam, majd később bíráskodtam is. Kazincbarcikán, majd Miskolcon edzősködtem, mielőtt Debrecenbe kerültem.

Cívishír: Ne szaladjunk ennyire előre! Talán a fiatalok nem is tudják, hogy a kilencvenes években Tiszaújvárosban – állítólag Európában egyedülállóan – a nyári melegben, szabadtéren, a strandon lehetett korcsolyázni, a medencék mellett. Nem csoda, hogy magával ragadta a sportág!
Gyulai Györgyi: Én is egy olyan iskolai korcsolyázóprogramban vettem részt gyerekként, mint amilyen a Derék utcai fedett csarnok megépülése óta zajlik Debrecenben. Engem is kiválasztottak onnan, így kezdtem el versenyszerűen korcsolyázni. Azt azért el kell mondani, hogy bár nyáron kívülről idillinek látszott a környezet, belülről nem mindig volt az, hiszen jókora lyukak voltak a jégen, télen pedig olykor tízcentis hó szakadt ránk, és kemény mínuszokban edzettünk, ami azért nem volt annyira kellemes. Mi végig nyitott pályán edzettünk, kitéve magunkat mindenféle időjárási tényezőnek.

Cívishír: Sebestyén Júlia ismerős?
Gyulai Györgyi: Természetesen, csapattársak voltunk.

Cívishír: Ő az első és máig egyetlen magyar, aki Európa-bajnok lett. Mit tudott jobban annak idején, mint a kis Györgyi?
Gyulai Györgyi: Kimagasló technikával ugrott és óriási akaratereje volt. A személyisége is megfelelt, mindig dolgozott benne az állandó győzni akarás. Addig ment, amíg el nem érte a célját. Az Európa-bajnoki címhez azonban sok sportdiplomácia is kell, ő azt is megkapta. Most Magyarország első számú utánpótlásedzője, és ugyanolyan kemény és szigorú a tanítványaival, mint amilyen magával szemben volt.

Cívishír: Tartják a kapcsolatot, beszélgetnek?
Gyulai Györgyi: Tartjuk a kapcsolatot, hiszen minden versenyen találkozunk.  

Cívishír: Női viszály?
Gyulai Györgyi: Más a profilunk, más a stílusunk, a sport iránti elkötelezettségünk, eltér az értékrendünk. Mi a gyereket a családdal és az iskolával egységben neveljük, ő pedig magántanuló élsportolókkal foglalkozik, azaz elitképzést folytat. Én egészséges testű és tudatú embereket szeretnék látni magam mellett, én nem az a fajta vagyok, aki azt vallja, hogy a siker, a győzelem mindenek fölött áll.

Cívishír: Mi a baj az elitképzéssel?
Gyulai Györgyi: Hamar kiégnek a fiatalok. Szerintem a helyes út valahol középen van: komoly szakmai munka mellett legyen a gyereknek szabadsága is. 

Cívishír: A kis Györgyi mire vitte a tiszaújvárosi jégen?
Gyulai Györgyi: Rengeteg élményt kaptam a sporttól, és ez éltet, azt akarom, az hajt, hogy a tanítványaim is érezzenek át hasonlót. Nekem nemcsak a versenyzésről szólt az élet, hanem sok minden másról is. Imádtam fellépni gálákon, vagy akármilyen más rendezvényen is. Úgy gondoltam, hogy ha már nem tartozom az élvonalba, akkor legalább élvezzem a korcsolyázást, és én igazán élveztem minden percét. Többször szereztem érmeket, országos és nemzetközi bajnokságon, tehát azért sikerélményekben is volt részem.

Cívishír: Akkor milyen élvonal volt távol? A nemzetközi? Az orosz olimpiai bajnokok szintje?
Gyulai Györgyi: Hamar tudatosult bennem, hogy arra szintre én nem fogok eljutni, de nem is baj, mert úgy éreztem akkor, hogy pszichésen túlterheli a fiatalokat.  

Cívishír: Sokszor az edzői pálya sem leányálom. Mikor döntött úgy, hogy erre teszi fel az életét?
Gyulai Györgyi: Miután abbahagytam az aktív versenyzést, először pontozóbíróként foglalkoztattak, majd az első megkeresés Borsodból érkezett, hogy vezessek egy csapatot Miskolcon és Kazincbarcikán felváltva. Elvállaltam az edzősködést, ami azt jelentette, hogy a bíráskodásról le kellett mondanom, a kettő ugyebár összeférhetetlen.

Cívishír: Debrecenbe mi vonzotta?
Gyulai Györgyi: Az új terep, az új kihívás, az új lehetőség. 2004-ben épült a fedett jégcsarnok a Derék utcán, akkor pályáztam meg az állást, és elnyertem. A nulláról kezdtem Debrecenben, de az első év végén már rendeztem egy kétszáz fős gálaműsort. A következő évben már hat versenyzőt indítottam az országos bajnokságon. Végig sokat segített a Debreceni Sportiskola, és szépen, lassan, de biztosan fejlődni tudtunk.

Cívishír: A műkorcsolya sok nő kedvelt sportja, no de könnyű megnyerni a lányokat Debrecenben?
Gyulai Györgyi: Nemcsak lányok, hanem fiúk is jönnek! Idén először hét fiú is tagja a csapatnak. Korábban szezononként egy, legfeljebb két fiúval számolhattunk. A lányok örömmel jönnek, és imádják ezt a sportot, egészen addig, amíg nem kell felkelni hajnalban is. Egy versenyzőnek ugyanis áldozatot kell hozni, és nemcsak neki, hanem a szülőknek is. Minden nap egy jeges és egy száraz edzés a minimum.

Cívishír: Mekkora anyagi terhet ró a szülőre, ha a gyerek műkorcsolyázik?
Gyulai Györgyi: Attól függ, milyen szinten versenyez, de azért az átlagosnál jobb anyagi helyzet szükséges. Gondoljunk bele: egy versenyre a nevezési díj 20 ezer forint körüli, és egy szezonban rendeznek 8-10 versenyt, amire érdemes elmenni. A kűrruha és a korcsolya is a szülő pénztárcáját terheli, továbbá ott van még az oktatási díj. Az edzőtáborok költségét is a szülőnek kell viselnie, ami ugyan nem kötelező, de edzőtáborozás nélkül esélytelen jó eredményeket elérni, egyáltalán versenyezni is.

Cívishír: Nagyszerű filmek és sorozatok adnak betekintést a műkorcsolya világába. Ilyen például az Én, Tonya, vagy most a Netflixen futó, Jeges élet című sorozat és a 2002-es olimpiai botrányt feldolgozó, Aranyháború című dokumentumfilm. Jót vagy rosszat tesznek ezek a műkorcsolyának?
Gyulai Györgyi: Gyerekkoromban Vitray Tamás közvetítésével szinte minden vasárnap nézhettünk műkorcsolya-versenyt, és ezek óriási nézettséget értek el. Aztán – számomra érthetetlen módon – egy idő után elmaradtak a tévéközvetítések, és hosszú nihil köszöntött be. Újabban végre ismét kezd nagyobb figyelem irányulni a műkorcsolya felé, és én ennek örülök, még akkor is, ha tudom – mert láttam ezeket a filmeket, sorozatokat –, hogy nem éppen a sportág legszebb oldalát dolgozzák fel. Ezek az alkotások is azt mutatják meg, amiről korábban beszéltem, hogy milyen nagy áldozatokat kell hozni a siker érdekében, és ebben a világban olykor elszabadulnak az indulatok.  

Cívishír: Debrecenben is volt egy kisebb botránya a műkorcsolyának, és bár az a Netflix ingerküszöbét nem éri el, azért még jól emlékszünk rá. Egy anyuka – vélt vagy valós – sértettsége okán még könyvet is írt arról, hogy Kósa Lajos akkori polgármester lánya az övével szemben előnyt élvez a pontozóknál. Ön volt mindkét lány edzője. Hogy emlékszik vissza erre a történetre?
Gyulai Györgyi: Nagyon kevés sport van, ahol az anyukák annyira elfogultak, mint a műkorcsolyában. Általában mást látnak ők kívülről, és mást látnak az elfogulatlan bírók szakmai szemmel. Én megértem, ha egy szülő úgy vélekedik – és még szent meggyőződése is az –, hogy a lánya jobb volt a másiknál, a harmadiknál, mindenkinél, és még az is lehet, az összképet tekintve igaza is van. No de ha szeletekre, elemeire bontjuk a programot, és úgy pontozzuk, márpedig úgy kell, akkor az az eredmény nincs összhangban a szülőével. A különböző elemeknek különböző értékei vannak meghatározva, egy bírónak ezt figyelembe véve kell pontoznia.

Cívishír: Mondogatják is az edzők – sportágtól függetlenül – Debrecenben, hogy a szülőkkel több baj van, mint a gyerekekkel.

Gyulai Györgyi: Sok esetben elfogultak a szülők, de ez érthető. Az edző feladata az is, hogy megteremtse az egyensúlyt az edző-szülő-sportolói háromszögben. 

Cívishír: A debreceni műkorcsolyázás profitál abból, hogy Kósa Lajos a korcsolyázó-szövetség elnöke?
Gyulai Györgyi: Abban az értelemben igen, hogy a lánya, Eszter, aki nálam korcsolyázott tizenhét éves koráig, a sportág iránt maximálisan elkötelezett, most a jobb kezem, az első számú támaszom, a másodedzőm. A szövetségi támogatást Kósa Lajostól függetlenül kapjuk, az eredményességünkkel összhangban. Az egyesület a saját lábán áll, vannak támogatóink, felajánlásaink.

Cívishír: Most minden figyelem a rövidpályás gyorskorcsolyázókra irányul. Mikor szól majd minden a magyar műkorcsolyázókról?
Gyulai Györgyi: Nem lehet a két sportágat összehasonlítani. A műkorcsolya sokkal összetettebb, teljesen más. A mai generációban kevés az olyan elköteleződés, mint amilyen a Sebestyén Julié volt. A fejlődés azért látszik, egyre többen jutnak ki világversenyekre, de hogy mikor lesz a magyar műkorcsolya olyan eredményes, mint most a rövidpályás gyorskorcsolya, azt nem tudom megmondani.

Cívishír: Mit tudnak jobban az oroszok? A 18 éves egyéni olimpiai bajnok, Anna Scserbakova, vagy az egyéniben negyedik, csapatban olimpiai bajnok, mindössze 14 éves Kamila Valijeva teljesítményétől a lélegzet eláll…
Gyulai Györgyi: Az egyik az, hogy ott akkora kiválasztási bázisból dolgoznak, aminek Magyarország töredéke, a másik pedig, hogy a műkorcsolyára az orosz lányok mint kiugrási lehetőségre tekintenek. Láttam olyan videót, hogy edzésen egy bizonyos forgást orrvérzésig gyakorolnak, miközben az edzők porig alázzák őket. Ha ezt magyar lány végig is tudná csinálni, a szülő egészen biztosan nem engedné. Arról is rengeteg videó van, hogy Eteri Turberidze, az orosz sztáredző, akinek a lányai most uralják a sportágat női vonalon, milyen eszközökhöz nyúl a siker érdekében. Én arra egészen biztos nem lennék képes.

Cívishír: A műkorcsolya ma már akrobatika is, hiszen a hölgyek is négyfordulatosokat ugranak. Hova fejlődik még a jövőben?
Gyulai Györgyi: A csillagos ég a határ, nem gondolom, hogy egy idő után a testi, fizikai korlátok meg fogják megállítani a fejlődést. Ha nem lehet többet pörögni a levegőben egyik irányban, akkor majd forognak visszafelé, vagy valami mást találnak ki, nem tudom, de azt kizártnak tartom, hogy egyszer csak megálljon a fejlődés. Mondok érzékeltetésül egy példát: tíz évvel ezelőtt egy 10-12 éves gyerek két duplával dobogós lehetett az országos bajnokságon, ma már mindegyik fajta ugrásból kell duplát ugrani, hozzá kell tenni két dupla-dupla ugráskombinációt és egy két és fél fordulatos dupla Axelt is.

Cívishír: Az edzőknek is nagy kihívás, hogy lehet haladni a korral?
Gyulai Györgyi: Velünk együtt fejlődik, mi is részesei vagyunk nap mint nap. Én azt vallom, hogy kell egy jó korcsolyázó alapot adni 8-10 éves korig, és utána lehet fejleszteni a gyereket, de miután ma már egy 7 éves gyereknek azt kell tudnia, mint régen egy 10 évesnek, ezért az alapozás kevésbé hangsúlyos, és már egyből a nehezített fokozatokat tanítjuk. Nehéz a kettő között lavírozni. Mindenesetre több edzésre van szükség szárazon és jégen egyaránt. Napi 6-7 óra edzés kellene például a nemzetközi szinthez, de arra itt nincs sok esély, hiszen mondjuk egy általánosba járó gyerek délután két óránál hamarabb nem tud eljönni az iskolából. Éppen ezért hetente kétszer reggel hattól edzünk.

Cívishír: Balettedző, technikai edző, erőnléti edző, koreográfus – hogy áll fel egy edzői stáb a műkorcsolyában?
Gyulai Györgyi: Én egy személyben több minden is vagyok. Én csinálom a koreográfiát is, mégpedig a kolléganőmmel, Kósa Eszterrel. A segítségünkre van egy balett-tanár, aki segít a zeneválasztásban is. Van erőnléti edzőnk, aki az atlétikai képességeket fejleszti, és levezető időszakban szoktunk táncórákat tartani. Ezen kívül dolgozik egy gyógytornász, aki lúdtalpgyakorlatokat vagy speciális nyújtásokat végez, és kiegészítőként van egy sportpszichológusunk, aki abban segít, hogy a versenystresszt oldja.

Cívishír: Így néz ki egy orosz, kanadai vagy amerikai szakmai csapat is?
Gyulai Györgyi: Nagyjából igen, annyi különbség van talán, hogy nincs átfedés, a koreográfus például mással nem foglalkozik; de természetesen mindenki konzultál mindenkivel.

Cívishír: Eteri Tutberidzét mennyi pénzért lehetne egyszer Debrecenbe csábítani bemutatóedzést tartani?
Gyulai Györgyi: Nem tudom, szerintem nem pénzkérdés, túlzottan elfoglalt ehhez. Egyébként nemrég járt kint nála a magyar bajnok lány, Láng Julcsi, aki azt mesélte: az edzés úgy zajlik kint, hogy Tutberidze áll a palánk mellett, mindenki gyakorol, de ő senkihez nem szól, csak akkor int egyet, ha valami nagyobb rontást lát. Egy edzésen a lányok ugranak legalább ötszázat.

Cívishír: A műkorcsolyát mikor érdemes elkezdeni, és mivel? Egyből a jégre kell pattani, vagy érdemes balettozni előtte?
Gyulai Györgyi: A korcsolyázás önmaga sokrétűen fejleszt, és három és fél-négyéves korban már érdemes elkezdeni. A kiválasztás 5-6-7 éves korban történik, azután jön be az edzésmunkába a balett, a száraz edzések, a speciális képzés. Ahhoz, hogy valaki jó versenyző legyen három és fél-négyéves korban muszáj elkezdeni korizni tanulni, bár van olyan lányunk, aki 7 évesen kezdett el korcsolyázni, és egész ügyes. Kisebb korban azonban a félelemérzet leküzdése sokkal könnyebb. 

Cívishír: Van tökéletes alkat a műkorcsolyához?
Gyulai Györgyi: A vékonyság nagy előny, mert könnyebb egy vékony testtel ugrani. Éppen ezért nálunk a testsúlyra nagyon figyelni kell, és nem csak a siker miatt! A súlyfölösleg az ízületeket is komolyan terheli.

Cívishír: Surya Bonaly például izomgolyó volt a többiekhez képest, mégis nyert öt Európa-bajnokságot.
Gyulai Györgyi: Más az izomtömeg, és más a zsír. Maradjunk annyiban, hogy egy könnyebb testet könnyebb mozgatni!

Cívishír: Györgyi néni szúrós tekintettel, mérőszalaggal a kezében jár-kel az edzésen, méregeti a lányok derék- és fenékméretét, majd ontja a feddést – így képzeljük el?
Gyulai Györgyi: Sajnos nem vagyok ilyen szigorú. Nálunk csak havi mérés van. Mivel meglehetősen érzékeny lelkületűek a lányok, szó sincs feddésről, csak finoman érintem a témát.

Cívishír: Mégis hogy lehet tapintattal közölni egy fiatal lánynak azt, hogy „nagy a feneked, drágám”?
Gyulai Györgyi: Rávezetem szépen. Elmagyarázom, milyen lenne csak egy kilós mellénnyel vagy lábsúllyal ugrani, és megértik, hogy a súly bizony komoly hátrány ebben a sportágban. Ha keményebben, direktben szólnék, összetörném a lelküket, ezért próbálok egyensúlyt teremteni, szülővel, dietetikussal konzultálni, hogy mindenek előtt szem előtt tartsuk az egészséget. Nem egyszerű ez a része a munkának.

Cívishír: A debreceni műkorcsolyázásban a jövő mit tartogat? Mit gondol, mi lesz itt tíz év múlva?
Gyulai Györgyi: Az elvárás az lenne, hogy válogatott versenyzőket neveljünk, de ennek egyre nehezebb megfelelni, még úgy is, hogy egyébként remek a kiválasztási módszerünk. A beválogatási szint ugyanis évről évre magasabb. Vannak azonban nagyon tehetséges és szorgalmas sportlóink, akik közel állnak a korosztályos válogatottsághoz. Például van egy 8 éves kisfiúnk, a hajdúböszörményi Bihari Máté, aki kiemelkedő a magyar mezőnyben. Ő lehetne akár az új Csernoch András (debreceni saját nevelésű sportoló, aki többszörös magyar bajnok). 

Cívishír: Nagyszabású gálaműsorra készül a csapata. Áruljon el néhány titkot!
Gyulai Györgyi: Az egyesület minden tagja, több mint kétszáz gyerek, de még jégkorongozók is fellépnek április 21-én, csütörtökön 14 órától, majd másnap április 22-én, pénteken 17.30-tól. Több hónapja készülünk, rengeteget dolgoztunk, és már ennek a lázában égünk hetek óta. Musicaleket adunk elő, showelemekkel, minden korosztálynak szól. A pénteki előadáson már garantált a telt ház, csütörtökre még várunk nézőket és iskolai csoportokat.

Cívishír: Számontartja, hogy hány debreceni gyereket tanított meg korcsolyázni a sulikori program keretein belül?
Gyulai Györgyi: A kollégáimmal együtt több tízezret. Egy alkalommal, egyszerre három osztály van a jégen, ami azt jelenti, hogy hetente 500-1000 gyerek fordul meg nálunk. Nagyon örülök, hogy ilyen sikeres ez a program, hiszen a korcsolyázás – az úszáshoz hasonlóan – alapképességeket fejleszt. Örömteli, hogy a jégdiszkóban szinte mindig telt ház van, a fiatalok addig sem az utcán csavarognak, hanem sportpályán, remek közegben, mozgással tölthetik el a szabadidejüket.

Cívishír: Mennyi idő alatt lehet megtanulni korizni?
Gyulai Györgyi: Egy osztály tíz alkalommal jár hozzánk, ennyi elég ahhoz, hogy jégbiztonságot kapjon a gyerek. Utána nagyon sokan folytatják koritanfolyamon, a legügyesebbeket pedig kiválasztjuk a műkorcsolya, a jégkorong vagy a gyorskorcsolya számára.

Cívishír: Ha megenged a végére néhány személyes kérdést: 2004 óta mennyire debreceniesedett el?
Gyulai Györgyi: Én már teljesen debreceninek vallom magam. Ide köt a családom, a munkám és a hobbim is, ami mind a műkorcsolya, a Debreceni Sportiskola és a Jégkarc.

Cívishír: Azért reméljük, a műkorcsolyán kívül is van élete!
Gyulai Györgyi: Kikapcsolódás gyanánt járom a természetet, futok, vagy van egy kiskutyám, vele foglalkozom.

Cívishír: Debrecen bejön?
Gyulai Györgyi: A 18 év alatt rengeteg élmény ért, nagyon sok rendezvényen vettem részt, együttműködöm karitatív testületekkel, én is segítettem, nekem is segítettek, teljes a harmónia a városvezetéssel, a tankerülettel, hiszen közösen bonyolítjuk le a sulikori programot.

Cívishír: Lélekben is bejön a cívisváros?
Gyulai Györgyi: Nagyon! Nem cserélném el semmivel. Már úgy érzem magam, mintha itt születtem volna. 

Cívishír: Debrecen végállomás?
Gyulai Györgyi: Igen, végállomás!

Cs. Bereczki Attila