Újra Debrecenbe jönnek az úszás hazai sztárjai

– Milák Kristóf esetében nagy meglepetésre készülünk, de még ő sem tud róla konkrétan – mondta Sós Csaba, szövetségi kapitány a 124. Úszó Országos Bajnokság sajtótájékoztatóján Debrecenben amolyan kedvcsinálóként március 29-én.
Az eseményre április 20-23. között kerül sor, a rendezvénynek pedig már nyolcadszor lesz házigazdája a cívisváros, konkrétan a Debreceni Sportuszoda.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, megtisztelő, hogy sokadszor is méltónak találta a szövetség arra Debrecent, hogy megrendezze az ország egyik legfontosabb versenyét az úszás kapcsán. – Egy olyan sportág ez, melyben rendkívül sikeresek vagyunk, alig várjuk, hogy élőben láthassuk és biztathassuk Magyarország legjobbjait – mondta el az alpolgármester.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke arról beszélt, jó, hogy vissza tudtak térni a régi kerékvágásba a szervezés kapcsán. – Debrecenben jól mennek a dolgok, ebben a városban mindig, minden rendben volt, egyértelmű, hogy élvezhetik a bizalmunkat továbbra is – fogalmazta meg véleményét a szakvezető.
Az is kiderült az elnök szavaiból, hogy a versenyzők itt biztosíthatják be helyeiket a hazai rendezésű világbajnokságra, sőt Sós Csaba szövetségi kapitány erre rá is erősített azzal a következő mondatával: – Még nincs csapattag a fejemben a vb kapcsán. Mint kiderült, a kapitánynak ez az egyik kedvenc versenye, szerinte az idén az is kiderül, hogy bár hiányozni fog Cseh László ebből a közegből, de a jövő épül.
Becsky András, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke pedig arról tett említést, bízik abban, hogy minél előbb lesznek debreceni versenyzők is, akik odaérhetnek a legjobbak közé, de szerinte már az is hatalmas dolog, hogy a jövő reménységei testközelből láthatják a példaképeiket.






























