Civilek főznek a menekülteknek Debrecenben

Három debreceni, önkéntesekkel "építkező" vállalkozás gondolt egy merészet, és közösen úgy döntött, hogy meleg ételekkel segíti az ukrajnai menekülteket a cívisvárosban. Már kétszer is sikerült vendégül látniuk a rászorulókat, és április 2-re tervezik a harmadik alkalmat is.
– Ha egy kilónyi krumplit megpucol valaki, mi már annak is örülünk – mondta el a Cívishírnek Nagy Zsuzsanna, a Debrecen Bike Maffia vezetője.
Az említett kooperációhoz rajtuk kívül még az Egy morzsányi szeretet és a Food Not Bombs Debrecen nevű csoportok csatlakoztak.
Egyébként is szoktunk segíteni a rászorulókon, ez a helyzet pedig – úgy éreztük – megkövetelte tőlünk azt, hogy az ügy mellé álljunk
– fogalmazott Nagy Zsuzsanna.
Mint megtudtuk április 2-án ismét főznek az ukrajnai menekülteknek, melyhez minden segítő kezet és felajánlást szívesen vesznek.
Az pedig, hogy mi lesz a menü, a vezetőnő elmondása szerint mindig attól függ, hogy milyen felajánlás érkezik hozzájuk.






























