Erdei pónitúrák indulnak Debrecenben

Mini túra mini pónikkal a Kortaportán. Indulás a tanyáról, majd séta és egy kis ugrálás az erdőben, akadályokkal és némi nasival.
A lovakkal való foglalkozás a földi munkával és az ápolással kezdődik. A mini pónik tökéletesen alkalmasak arra, hogy a kisebbek és nagyobbak is megbarátkozzanak a lovakkal, gyakorolják az ápolásukat, vezetésüket, kipróbáljanak különböző kis akadályokat és közösen egy jó nagyot kiránduljanak. A pónikkal – mint minden lóval – való foglalkozás maximális figyelmet igényel, együttműködésre ösztönöz, megtanít velük egyszerre és egyensúlyban mozogni. Mindeközben remek szórakozás és kikapcsolódás is egy kis erdei túra a társaságukban, kisebbeknek, nagyobbaknak és a szülőknek is egyaránt.
Várnak mindenkit vasárnaponként 11.30-tól egy mini kirándulásra, aki vállal egy kis lópucolást, ugrabugrát és egy vidám erdei túrát. Kisebb gyerekekkel (természetesen nagyobbakkal is) a szülőket is várják.
A túra kb. másfél kilométer, a teljes program ideje kb. másfél óra.






























