Egy debreceni házibuli okozta majdnem 30 ember lebukását

Az ügyészség folytatja tovább a büntetőeljárást azzal a 29 személlyel szemben, akiknek kábítószeres bűncselekmények miatt kell felelniük. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság december 29-én közölte: a nyomozás egy „házibuliból indult”. – 2019 júliusában a járőrök hangoskodás miatt intézkedtek egy debreceni ingatlannál. Három személyt igazoltattak, a 26, 27 és 30 éves férfiak feltűnően zavartan viselkedtek. Az egyenruhások a lakásban kábítószergyanús növényi származékot, tablettákat és fehér port találtak. A három férfit előállították – írták a nyomozás kezdetéről.
A rendőrség az ügy felgöngyölítése során 29 személyt hozott összefüggésbe különböző kábítószerrel visszaélésekkel; az ország több pontján tartottak összehangolt akciókat és a kutatások alkalmával több kilogramm kábítószert, a mérésükhöz és a csomagolásukhoz szükséges kellékeket találtak. Vagyonvisszaszerzés keretében közel egymillió forintot foglaltak le. A nyomozók bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 8 főt, míg további 21 fogyasztót kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.






























