MÁV: már Debrecen is elérhető az okosjeggyel

A MÁV-START idei fontos újítása a jelentős kedvezményeket biztosító okosjegy bevezetése volt; május óta minden szegedi InterCity-re, június óta pedig a nyári időszakra a balatoni InterCity és expresszvonatokra is elérhető volt. Az értékesítés elindítása óta a szegedi vonalon több mint 21 ezer másodosztályú és 4000-nél is több első osztályú, a Balatonra pedig 36 ezer másodosztályú és több mint 3600 első osztályú, azaz összesen több mint 65 ezer okosjegyet váltottak az utasok.
Mostantól pedig már a debreceni/nyíregyházi és a pécsi vonalon közlekedő InterCity vonatokra is elérhető az okosjegy.
Az okosjegyek kizárólag digitális formában, azaz a MÁV applikációban és az új ELVIRA felületén vásárolhatók meg minden szegedi InterCity-re, magában foglalva a menet- és a helyjegyet is. Mostantól már a pécsi (40-es vonal) és a debreceni/nyíregyházi (100-as vonal) vonatokra is megvásárolható az okosjegy. Mindkét digitális platformon megtalálható a kiválasztott vonatra az eredeti, teljesárú ajánlat is, ám az olcsóbb okosjegy is jól látható, amit kiválasztva a vásárlás a megszokott rend szerint, könnyen elvégezhető. Az okosjegyek kiterjesztése további vonalakon is várható a jövőben. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.
Az okosjegy ára a nyíregyházi (100-as) vonalon közlekedő vonatokra:
- Ceglédről és Szolnokról Püspökladányba és Hajdúszoboszlóra másodosztályon 1599 és 1999 forint, elsőosztályon pedig 2199 és 2499 forint;
- Budapestről Püspökladányba, Hajdúszoboszlóra és Debrecenbe; valamint Ceglédről és Szolnokról Debrecenbe és Nyíradonyba, Nyíregyházára, Nyírbátorba, Mátészalkára, Kisvárdára és Záhonyba (kivéve Cegléd-Záhony) másodosztályon 2399 és 2999 forint, elsőosztályon pedig 3299 és 3699 forint;
- Ceglédről Záhonyba és Budapestről Nyíradonyba, Nyíregyházára, Nyírbátorba, Mátészalkára, Kisvárdára és Záhonyba másodosztályon 3399 és 3699 forint, elsőosztályon pedig 4299 és 4999 forint.
- Az új Okosjegy 2. osztályra például Budapest és Nyíregyháza között, több mint 1200 forinttal; a Budapest és Záhony útvonalon közel 2000 forinttal, a Budapest és Pécs vagy a Budapest és Debrecen közötti szakaszra pedig több mint 1700 forinttal olcsóbb, mint a teljes árú menetjegy IC pót- és helyjeggyel.


















