Visszament egy debreceni a volt munkahelyére éjszaka. A pénzkazettáért!

A rendőrségre egy debreceni gumiszerviz tulajdonosa tett bejelentést 2021. július 17-én reggel arról, hogy az éjszaka valaki betört a műhelyükbe és elvitt egy pénzkazettát, a benne lévő közel 160 ezer forinttal. A nyomozóknak hamar a látókörükbe került egy 18 éves fiatal férfi, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.
A debreceni lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett és közel hiánytalanul átadta a nyomozóknak az ellopott pénzt.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított pár hetet dolgozott a szervizben, majd úgy gondolta, mivel ismeri a műhely kamerarendszerét, így könnyűszerrel megszerezheti a korábban kifigyelt pénzkazettát. Betört az épületbe, ott a földön kúszva próbálta kijátszani a kamerákat, majd magához vette a pénzkazettát és elmenekült a helyszínről. Ugyan ő abban a tudatban volt, hogy mindenre gondosan odafigyelt, ennek ellenére pár óra elteltével már a nyomozók keresték.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben. A rendőrök a lefoglalt pénzt visszaadták a sértettnek.






























