Szekér visz fagyizni Debrecenben

A Kortaporta és a Koppány Lovastanya első közös programjaként egy városszéli szekerezésre várnak kicsiket és nagyokat, családokat augusztus 21-én, szombaton délután az Alma utca végén.
Ezúttal nem lóháton, viszont lassabban és döcögősebben járják be a terepet, és ha szerencsénk lesz, útközben nórabórát és egyéb nasikat is összegyűjthetünk, félúton pedig egy fagyira is megállhatunk. Gyülekezés 14.30-kor a Kortaportán, majd egy kis póniismerkedés után indulás (nagy lovakkal húzott szekérrel) 15 órakor a Koppány Lovastanyáról, ahová taxi, bicikli és egyéb nélkül is 2 perc alatt átérünk, az autók így maradhatnak a helyükön. Részvételi díj 2000 forint. A szekérre korlátozott számban férünk fel, ezért mindenképp jelentkezzen, aki jönni szeretne, a kortaporta.debrecen@gmail.com címen






























