Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Campus Fesztivál idei száma: 87 ezer

| 2021. 07. 25. | 17:08:00
Debrecenben együtt lehetett végre a közönség a kedvenc előadóival.
A Campus Fesztivál idei száma: 87 ezer
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Véget ért a Campus Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseményére idén több mint 87 ezren látogattak el, közölték a szervezők vasárnap.

Alapvetően elégedettek lehetünk, az idei év nem a rekorddöntögetésről szólt. Két év után, végre szervezhettünk fesztivált, ez a látogatói szám azért is nagy dolog, mert a lakosság 40 százaléka még nem beoltott, a fesztiválra pedig csakis védettségi igazolvánnyal lehetett belépni. Jó döntés volt, hogy belevágtunk, teljes erőbedobással dolgoztunk a szervezésen, mivel a korlátozó intézkedések feloldása után 60 napunk maradt mindenre. Sajnos a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy külföldi előadókat is lekössünk, de azt gondolom, hogy a közönségnek így sem volt hiányérzete, több mint 200 színpadi programból és legalább ugyanennyi egyéb aktivitásból válogathattak a négy nap alatt. Jövőre már ismét tervezünk nemzetközi produkciókat, valamint minden eddiginél nagyobb látványra is számíthat majd a közönség

mondta el Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató, akinek jó érzés volt látni, hogy milyen eufórikus hangulatba kerültek a zenészek attól, hogy két év után Debrecenben kaphatták meg az első igazán nagy fesztiválos élményüket. Az idei Campus egy olyan találkozási pont volt, ahol együtt lehetett végre a közönség a kedvenc előadóival, azt, hogy ez végre létrejöhetett, egyfajta ünnepként éltük meg - tette hozzá Miklósvölgyi Péter.

A nagy hazai sztárok több ezres koncertjei mellett fontos karakterjegye a Campusnak, hogy a hazai zenei élet közel teljes spektruma helyet kapott a 14 színpad valamelyikén. Nincsenek olyan zenei stílusok, amelyek kívül rekednének a fesztivál határvonalain, a kereskedelmileg sikeres produkciók között jól elfért a legtöbb rétegműfaj és mi erre nagyon odafigyeltünk. Az egyes számú nagyszínpadunknál legtöbben Majka és Curtis koncertjére voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki nap volt a csúcspont, de teltházas nézőtér előtt koncertezett a Tankcsapda, a Halott Pénz, Rúzsa Magdi és Ákos is. Emellett pont ugyanannyira büszkék vagyunk azokra a zenekarokra, amelyek egy-egy kisebb helyszínt töltöttek meg. Különösen emlékezetesre sikerült az ózdi roma gyerekekből álló Várkonyi Csibészek teltházas koncertje a Hangfoglaló Színpadon. Sikeres és izgalmas színfolt volt a Campus ART minifesztivál is a bejárathoz vezető út mentén, a benti látogatókat pedig elvarázsolta a légtáncos akrobatákat, óriásbábokat, zsonglőröket és gólyalábasokat felvonultató, egy különleges világító járgányt is magában foglaló esti felvonulás

- foglalta össze Süli András programigazgató. Páll László a fesztivált szervező Debreceni Campus Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, idén nagyon sokat dolgoztak azért, hogy a fesztivál területe kényelmes és áttekinthető legyen, a színpadok programjai pedig ne zavarják egymást. Ez azért is volt kihívás, mert idén a koronavírus-veszély miatt nem voltak zárt térben programok, ezáltal megnőtt a szabadtéri helyszínek száma.

A következő Campus Fesztivál időpontja: 2022. július 20-24.

[Beillesztett cikk: Rúzsa Magdival és Ákossal zárt a Campus Fesztivál + Képgaléria!]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Sportos családi majális a DEAC-nál
Sportos családi majális a DEAC-nál
A Debreceni Egyetem sportközpontja élményeket kínál.
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Megszületett Debrecenben az első egyetemi lombikkanca
Egyszer majd iskolaló lesz belőle. 
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
Sportos majálist is választhatnak a debreceniek
A rendezvény ingyenesen látogatható!
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Debrecenbe hozták a hallgatók a világ ételeit
Kitettek magukért a fiatalok, több ezer érdeklődőt vendégeltek meg.
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Rajtra kész Debrecen környezeti weboldala
Helyi informatikusok alkották meg azt az internetes felületet, amelyen keresztül a városi levegő, a víz, a talaj és a biodiverzitás adatait is követhetjük.
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Az UltraBalaton mezőnye átfutott a Debreceni Egyetemen
Óriási marketingértéke van annak, hogy az intézmény része volt az UltraBalatonnak - így a campusigazgató.
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Fiatal szakorvos kapott nagy feladatot Debrecenben
Szakmai koordinátornak nevezték ki.
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A régiónk meghatározó cégei egy helyen
A Debreceni Egyetem hozta össze őket.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés