Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni szertartásvezető: van, aki már harmadszor tervezi át az esküvőjét

| 2021. 05. 13. | 15:45:00
„Lelkileg volt megterhelő ez az időszak.”
Debreceni szertartásvezető: van, aki már harmadszor tervezi át az esküvőjét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Simon Mária főállásban zenetanár, a hajdúszoboszlói Zichy Géza Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában oktat hegedűt. Saját zenekarával esküvőkön léptek fel, majd három évvel ezelőtt sikeresen elvégzett egy tanfolyamot, így azóta a zenélés mellett szertartásvezetést is vállal. Elsősorban arról kérdeztük, a jegyesek hogyan élik meg a szertartásokon bevezetett 10 fős létszámkorlátot és azt, hogy hosszú hónapok óta nem lehet lakodalmat tartani. Továbbá arra is kíváncsiak voltunk, mint zenetanár és magánember hogyan alkalmazkodott a koronavírus-járványhoz.

– Nagy átszervezések zajlanak az esküvők terén: tavaszról őszre, őszről tavaszra pakolgatják a párok a dátumokat. Van, aki már a harmadszor tervezi át a menyegzőjét. Szegények egy kicsit el is fáradtak, de mi, szolgáltatók, igyekszünk bennük tartani a lelket – kezdte Mária. Elmondta, tavaly június 1-től engedélyezték a 200 fő alatti események megtartását, de sokan a biztonság kedvéért áttolták esküvőjüket az idei évre. 2020 szeptemberében új kormányrendelet lépett hatályba, ami korlátozta a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét, majd októberben bevezették a 10 fős létszámkorlátot az esküvőkön, ami teljesen keresztülhúzta a házasulandók terveit.

Mária szerint a párok idén már sokkal jobban viselik a helyzetet: egyszerűen átteszik az időpontot szeptemberre vagy októberre, ha a kiválasztott dátum valamilyen okból mégsem tartható.

– Főleg a helyszínekkel vannak problémák. Akkor akadnak bonyodalmak, ha vissza kell mondani a kiválasztott helyszínt, és az új időpontra a kiszemelt helyet már valaki lestoppolta. De úgy látom, mindenki rugalmasan kezeli a helyzetet és a vőfélyek, zenekarok is megértik a párokat – fogalmazott. Mária érdeklődésünkre tudatta,

a törvényben előírt 10 fős létszámkorlátozás miatt a házasulandók többsége nem tartott igényt szertartásvezetőre.

Meglátása szerint a szűk család elment az önkormányzathoz, a hivatalban összeházasodtak, de a többség tervezi, hogy egy későbbi időpontban megtartják a lagzit a násznéppel. – Van olyan párom, amelyik már 2020-ban összeházasodott, de mindenképpen szeretnének lakodalmat tartani. Így hát szimbolikus szertartással fognak örök hűséget fogadni a násznép előtt. A jegyesek szeretnék, ha ez az alkalom valóban ünnep lenne és olyan, ahogy azt ők eltervezték. Ha nem is 150-200 emberrel, de egy 60-80 fős, szűkebb társasággal. Valaki már egy-másfél évvel korábban nekifog a szervezésnek, a legapróbb részletekig ő akar mindent megcsinálni, esetleg bevon valakit a szervezésbe, tanácsot kér. Nyilván a járványhelyzet miatt sokakat nem tudnak meghívni, esetleg a külföldi vendégek a korlátozások okán nem lehetnek jelen, de úgy látom, minden követ megmozgatnak, amit csak lehet – sorolta Mária.

Gulyás Gergely nemrégiben bejelentette, Magyarországon hamarosan ismét zöld utat kapnak a lakodalmak. Mária szerint hatalmas a várakozás, folyamatosan nézik a párok és a szolgáltatók is, hogy hogyan alakulnak a járványadatok. Úgy tudja, az esküvőkön, lagzikon nem fogják kérni a védettségi igazolványt, de sok kérdés adódik, ami még nem tisztázott. – Aki elszánta magát, az végig is csinálja. Kevesen vannak, akik letettek az esküvőről. Bízunk benne, hogy nemsokára eldörren a startpisztoly, és kezdhetünk. Több dolog is bizonytalan, de alkalmazkodunk, ahogy tettük az elmúlt időszakban is – sorolta.

A Trio Consort

A gyerekek is várták már, hogy újrainduljon az élet

A járványügyi intézkedések következtében digitális térbe került az oktatás, nem volt ez másképp a hangszeres tanítás kapcsán sem. – Én is online tanítottam, laptop segítségével. Ki kell emelni a szülői támogatást, hiszen mellettünk álltak, nagyon odafigyeltek gyermekeikre. Enélkül nem sikerült volna átvészelni ezt az időszakot. Szerencsére pozitívuma is volt az elmúlt hónapoknak. Azt vettem észre, sokkal önállóbban lettek a gyerekek. Heti kétszer van foglalkozás a zeneiskolában, ott megmutatjuk, mit hogyan kell, megigazítjuk a kezüket. Ez ebben a formában nem volt kivitelezhető, így szóban magyaráztam el a legapróbb részleteket is – tudatta. Mária 6-18 éves fiatalokat oktat. Mint mondta, a kisebbek nehezen alkalmazkodtak a digitális világhoz, ez természetes. Nekik nagy szükségük van még a fizikai kontaktusra, a testérzetekre.

Bennük inkább a lelket tartották, emellett gyakorolták a kottaolvasást és a zenehallgatás, a ritmusgyakorlatok kerültek előtérbe.

– A gyerekek is várták már, hogy újrainduljon az élet. Ritmust adott az életüknek. Délelőtt hagyományos oktatás, délután zenetanulás. Mindössze pár gyermek szüneteltette a hegedűtanulást, de ők is azt mondták, ha visszatér az élet a normál kerékvágásba, akkor csatlakoznak. A tavalyi évben is volt leállás – akik akkor kimaradtak, ők is visszatértek szeptemberben – fogalmazott. Mária tanítványai saját zenekart alapítottak, és a tagok bíznak benne, hamarosan kezdődhet a közös munka. Tavaly egy egynapos kiránduláson vigasztalódhatott a társaság: a zsákai kastély parkjában zenéltek a fiatalok, és idén is szeretnék meglepni a kitartó kis közösséget. Máriának családanyaként is helyt kellett állnia: egy 15 éves lányt nevelnek a férjével Debrecenben. Mint mondja, szerencsés helyzetben van, mert gyermeke nagyon kötelességtudó, így nem volt gond a tanulással vagy a számonkéréssel.

Fogarasi Renáta

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A nagypénteket sem úsztuk meg súlyos karambol nélkül Debrecenben
A Füredi úton a tűzoltók végzik a mentést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés