Már rács mögött van.
A Debreceni Rendőrkapitányság kétrendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi két debreceni ingatlanba tört be 2020 novemberében és decemberében. Első esetben a Mécsvirág utcából lopott el bútorokat és televíziót, több százezer forint értékben. Bűnlajstroma azonban itt még nem ért véget, később egy Sás utcai házhoz ment, ahol egy hétvégi ház kapuit levágta és magával vitte.
A bejelentést követően a 23 éves férfit a rendőrök január 12-én a lakcímén elfogták, majd a kutatás során a háza udvarán megtalálták a korábban levágott kapukat. A feltételezett elkövetőt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra és kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)