A 32 éves amerikai kosárlabdázó már a debreceni csapattársakkal készül.
Ronald Moore személyében új játékos érkezik a DEAC kosárlabdacsapatához. A 183 centiméteres hátvéd a nagynevű Cibona Zagreb együttesétől teszi át székhelyét Debrecenbe.
A 32 éves amerikai karmesternek nem lesz ismeretlen a magyar bajnokság, hiszen a 2012-13-as szezonban már játszott Magyarországon, az Alba Fehérvárral bajnoki címet is szerzett. Ezt követően hat szezont húzott le az olasz első osztályban, majd a francia Pau-Orthez együtteséhez került, míg az éppen futó szezont a Cibona Zagrabban kezdte meg. A játékos kedden már megérkezett Debrecenbe, átesett az orvosi vizsgálaton, s már a csapattársakkal készül, így várhatóan szombaton Pakson már pályára is léphet – tudatta a klub.
Moore a várhatóan még több hétig sérült Stefan Moody pótlására érkezett, de mivel ő a csapat ötödik légiósa, így a szabályok értelmében akár együtt is játszhatnak majd a közeljövőben.A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)