Aláírásokat gyűjtenek a debreceni Civaquáért
Tízezer debreceni aláírást gyűjtene össze a helyi Momentum azért, hogy a városvezetés még idén „tegyen konkrét lépéseket” a Civaqua-progam előkészítésére és 2024 végéig valósítsa is meg. Vagyis oldja meg azt, hogy a Keleti-főcsatorna vize a Tócó-patakot, a Nagyerdőt és a megyeszékhelytől keletre eső erdőspusztai tavakat (Fancsika, Vekeri stb.) is ellássa vízzel – jelentették be július 4-i sajtótájékoztatójukon Mándi László és Szabó Bence önkormányzati képviselők. Mint mondták, ennek érdekében a következő időszakban minden nap kint lesznek a pultjaikkal a város különböző pontjain.
Bár a Civaqua-program megvalósítását tartalmazza az a stratégiai fejlesztési terv, amiről már többször beszélt Papp László polgármester, a Momentum szerint a városvezetés ezt annyira gondolja komolyan, mint a korábbi években (ezzel arra utalnak, hogy a megvalósítás valóban hosszú ideje lebeg, bár ennek az az oka, hangzott már el többször, hogy több tízmilliárd forintos projektről van szó, amit Debrecen saját forrásból nem képes megvalósítani – a szerk.). Most Mándi Lászlóék úgy fogalmaztak, a „Civaqua üres kampányfogás, semmi több” a városvezetés részéről, „még annyira sem konkrét, mint az intermodális központ vagy a 3-as villamos”.