Mészáros Norbert, aki dunántúliból vált debreceni ikonná

Elévülhetetlen érdemei vannak Mészáros Norbertnek abban, hogy a DVSC a 2000-es évek derekától egy évtizeden át Magyarország első számú csapatává vált, és megjárta a Bajnokok Ligája főtábláját is. Csillaga sokáig ragyogott, még 36 évesen is Zilahi-díjat kapott, vagyis az idény legjobb Loki-játékosának választották. Felidéztük a falusi gyerekkort, a klubsikereket, a válogatottságot, a vadászatokat és még sok minden mást.

Cívishír: – Mostanában egy régi, Loki-fanatikusokból álló baráti társaságban közfelkiáltással megválasztottuk a 21. század legjobb DVSC-védőjét. Vajon ki lehet az?
Mészáros Norbert: – Ha most itt ülök a Cívishír szerkesztőségében, akkor gondolom, én.

Cívishír: – Az a hír járta debreceni futballberkekben, hogy te egyedül fel tudtad venni a versenyt sprintben Dombi Tibivel. Igaz?
Mészáros Norbert: – Tibi nagyon jó barátom, szerintem kiegyezünk döntetlenben, bár ez köztünk soha nem került szóba. Szerencsére nem kellett egymás ellen játszanunk.

Cívishír: – Az átlagon felüli gyorsaságot kitől örökölted?
Mészáros Norbert: – Egyértelműen édesapámtól, ő is nagyon gyors volt.

Cívishír: – Sportos családból származol?
Mészáros Norbert: – Abszolút! Édesapám focizott, édesanyám kézilabdázott, a nővérem távolugrásban országos második volt, váltófutásban pedig országos bajnoki címet nyert, később kézilabdázott, és mehetett volna Győrbe játszani, de nem vállalta. Én az iskolában szinte minden sportágat űztem, és mindegyikben a jobbak közé tartoztam.

Cívishír: – Mesélj a pápai gyerekkorról!
Mészáros Norbert: – A Pápa melletti Vaszarról származom, ott is nőttem fel. Ez egy 1500 fős falu, nyolc kilométerre Pápától. Gyerekkoromban, ha megkérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, azt válaszoltam: focista. A barátaimmal állandóan kint lógtunk az utcán, játszottunk még bitumenen is, de csináltunk magunknak salakból lábtengópályát – a foci volt mindenünk. Serdülőkorban váltam igazolt labdarúgóvá egy pápai csapatban.

Cívishír: – Az országot mikor vetted a nyakadba?
Mészáros Norbert: – Tizennyolc évesen a pápai NB III-as csapattól eltanácsoltak, ezért átmentem egy másik pápai csapathoz, a Vasashoz, amelyik egy osztállyal lejjebb, a megyei bajnokságban szerepelt. Ott remekül ment a játék, fel is jutottunk az NB III-ba, és a szakosztályvezetőnk beajánlott az akkori bajnokcsapathoz, az Egervári Sándor edzette Dunaferrhez. Sanyi bácsinak tetszett a játékom, a gyorsaságom, de azért eleinte vonakodtak attól, hogy leigazoljanak egy fiatalt az NB III-ból. Aztán elhívtak a BKV Előre elleni edzőmeccsre. Emlékszem, hogy édesanyámmal és az akkori barátnőmmel utaztam fel Pestre, ahol egy félidőt szánt nekem a Dunaferr szakmai stábja, de Rósa Henriket a 20. percben cserével kiállította a bíró, és engem küldtek be. Jól játszottam, gólt is rúgtam. A meccs után úgy váltunk el, hogy hétfőn várnak Dunaújvárosban a szerződéssel.

Cívishír: – Felragyogott a csillagod?
Mészáros Norbert: – Nagyon szép másfél évet töltöttem ott, remek brigádba kerültem, az akkori bajnokcsapatba, aztán amikor a Dunaferrnél romlani kezdett a helyzet, én nem vártam meg a teljes összeomlást, hanem a másodosztályú BKV Előréhez igazoltam, ahol Dajka László volt az edző. Remek társaság jött ott is össze akkoriban, a Magyar Kupában például a legjobb négy közé jutottunk, és csak a Ferencvárostól kaptunk ki az elődöntőben. A szezon után több NB I-es csapattól kaptam ajánlatot, élkluboktól is, de én a játéklehetőség, a fejlődésem érdekében a Balaton FC-t választottam. A bajnokság elején sima kiesőnek véltek minket, aztán a negyedik helyen végeztünk. Nyertünk Debrecenben, Újpesten, de még a Ferencváros otthonában is.

Cívishír: – Debrecenbe azonban nem Siófokról, hanem Németországból érkeztél.
Mészáros Norbert: – Abból a siófoki csapatból öt játékos is Debrecenbe igazolt 2004-ben: Csernyánszki Norbert, László András, Sitku Illés, Virág Béla és Hegedűs Gyula. Én lettem volna a hatodik, csak közben jött a cottbusi ajánlat, és úgy gondoltam, nem lenne érdemes kihagyni. A Bundesliga II-ben 32 meccsből 26-on játszottam, két gólt szereztem. Az egyiket éppen a cottbusiak nagy riválisának, a Drezdának lőttem. A meccset közvetítette a német Sport1 elődje, a DSF, amit Magyarországon is lehetett fogni, így a szüleim itthon láthatták, hogy az én gólommal győzött a Cottbus, amely a bajnokság végén egyetlen gólnak köszönhetően maradt bent a Bundesliga II-ben.

Cívishír: – Cottbusban miért nem ragadtál meg?
Mészáros Norbert: – Az idény végén nagy átszervezés történt a klubnál, új menedzsment, új stáb érkezett, amely nem akart velem hosszabbítani. A debreceniek megint megkerestek, és ekkor már igent mondtam.

Cívishír: – Debrecenben hogy fogadtak?
Mészáros Norbert: – A DVSC-nek volt egy erős debreceni magja, ahová nem volt egyszerű bekerülni...

Cívishír: – Mégis bekerültél, azóta is debreceni vagy.
Mészáros Norbert: – Mert egy falusi parasztgyerek vagyok, és odaültem hozzájuk ebédnél. Eleinte furcsán néztek rám, de aztán elfogadtak; megkedveltük egymást. Ehhez azonban idő kellett. Eleinte nekem sem ment jól a játék, nem tudtam a pályán bizonyítani, kevés lehetőséget kaptam a bajnokcsapatban. Mentségemre szólt, hogy a jobb oldali középpályás posztján olyanok szerepeltek, mint Dombi Tibor, Madar Csaba vagy Böőr Zoltán. A 2006-os bajnoki címet nem igazán érzem a magaménak, hiszen nem sokat tettem hozzá. Amikor 25 évesen Debrecenbe kerültem, még nem voltam teljesen érett futballista. Akkor fogadtak el igazán itt, amikor már a pályán is bizonyítani tudtam. Dombi Tibi utána sokáig a szobatársam is volt.

Cívishír: – A Lokinál gondolták, igazolnak egy középpályást, aki aztán Debrecenben középső védővé vált. Az „átnevelésed” hogyan zajlott?
Mészáros Norbert: – Bár középpályásként szerepeltem addig a csapataimban, a védőmunka nem volt idegen számomra. Gyerekkoromban például sokat kispályáztunk a barátokkal, és én mindig hátul játszottam, mert ott éreztem jól magam. Először a Paks ellen szerepeltem védőként. Az év utolsó meccsét vívtuk a bajnokságban, a bajnoki címért mentünk. Az akkori két belső védő, Vukmir és Virág Béla is megsérült, a második félidő pedig úgy alakult, hogy Sándor Tamással ketten kerültünk a védelem közepébe. Amit tudott, azt Tobe elleste, amit nem, azt én befutottam. Nyertünk egy–nullra. A januári felkészülést már középső védőként kezdtem Miroslav Beráneknél.

Cívishír: – Gondoltad volna, hogy hosszú éveken át kirobbanthatatlan leszel a DVSC-ből?
Mészáros Norbert: – Még csak álmodni sem mertem volna erről. Mindenesetre hamar megszerettem az új posztot, ahol kamatoztatni tudtam a gyorsaságomat. Eleinte sokat kalandoztam előre, sokszor léptem fel a labdával, és hallottam, hogy kiabálnak a társak: „Mészi, állj meg, hová rohansz?”

Cívishír: – A legjobbkor kerültél Debrecenbe, hiszen megélted végig a DVSC aranykorát.
Mészáros Norbert: – Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehettem a debreceni sikertörténetnek, és erre nagyon büszke is vagyok.

Cívishír: – Minden bizonnyal akadtak kérőid, de te maradtál. Mi fogott meg Debrecenben?
Mészáros Norbert: – Meg sem fordult a fejemben, hogy eligazoljak, ami azért érdekes, mert falusi parasztgyerekként korábban nem éreztem jól magam, nem találtam a helyem a városokban. Debrecenben azonban két-három év után azt éreztem, hogy otthonra leltem.

Cívishír: – Mert ez is egy nagy falu – mondják ezt maguk a debreceniek.
Mészáros Norbert: – Sokan kérdezik, hogy mi tetszik Debrecenben, és nem tudok rá érdemi választ adni, csak azt érzem, hogy szeretem ezt a várost.

Cívishír: – A DVSC aranykora a Bajnokok Ligája-szereplésben csúcsosodott ki. Belülről hogy élted meg azt, ami nekünk, szurkolóknak extázist jelentett?
Mészáros Norbert: – Mi is extázisban éltük meg, de már a selejtezőket is, hiszen nagy csatákat vívtunk. Különösen a Levszki elleni párharc marad örökre emlékezetes számomra. A sorsolás után a szófiaiak elnöke felhívta a fiát azzal, hogy „bolgár az Isten”. Mi aztán bebizonyítottuk nekik, hogy nem az. A csoportkörben a liverpooli atmoszféra nyűgözött le, de olyannyira, hogy még most is feláll a szőr a hátamon, kiráz a hideg, ha rágondolok.

Cívishír: – Egyetlen góllal nyert a Liverpool, remekül helytálltatok Gerrardék ellen.
Mészáros Norbert: – A végén még beszorítottuk őket, szögleteket rúgtunk, és néhány labdát kirugdostak a nézőtérre. A hazai meccsen is csak egy–nullra kaptunk ki a Liverpooltól, mégpedig úgy, hogy a végén Coulibaly kihagyott egy ziccert. A BL-kalandról még azt el kell mondanom, hogy én addig soha nem cseréltem mezt senkivel, de Fernando Torrest megkértem erre, és korrekt volt. Azóta is féltve őrzöm a mezét.

Cívishír: – A BL-kalandot számodra beárnyékolta a későbbi, bundagyanú miatti eltiltás. Az eset azért is furcsa, mert egyértelműen kiderült az ártatlanságod. Beszélhetünk róla?
Mészáros Norbert: – A Nemzetközi Sportdöntőbíróság felmentett, de azt a tíz hónapot, amíg el voltam tiltva, senkinek sem kívánom. Különösen azért volt fájó, mert valószínűleg összetévesztettek valakivel. Engem ugyanis az égvilágon senki nem keresett meg.

Cívishír: – Akkor miért húzták rád a vizes lepedőt?
Mészáros Norbert: – Azóta sem tudom, rejtély számomra az egész ügy. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt az UEFA-nak annyi volt a mondandója, hogy a 17-es számú debreceni játékos kávézott valakivel. Nonszensz.

Cívishír: – Kaptál elégtételt, sérelemdíjat?
Mészáros Norbert: – Annyit kaptam, hogy visszautalták a 7 ezer eurót, amit büntetés gyanánt be kellett fizetni.

Cívishír: – Mi évekkel hamarabb szerettünk volna a magyar válogatottban látni. Miért késett a behívó?
Mészáros Norbert: – Ezt én nem tudom, a szövetségi kapitányoktól kellene megkérdezni. Erwin Koeman hívott be először, de nem léptem nála pályára. Végül 32 éves voltam, amikor bemutatkoztam a magyar válogatottban Egervári Sándornál. Ha későn is kaptam meg ezt a lehetőséget, az vigasztal, hogy a magyar válogatott velem a soraiban nem szenvedett vereséget – négy győzelem és öt döntetlen a mérleg. A legnagyobb válogatottbeli élményem az, amikor itthon vertük a törököket 3–1-re világbajnoki selejtezőn, és szerintem végig jó teljesítményt nyújtottam. A meccs után, amikor kimentünk pacsizni a szurkolókkal, Gera Zoltán odaszúrta nekem: „Norbikám, te aztán jó gyors vagy!”

Cívishír: – A gyorsaságod fejlesztetted, vagy ez pusztán genetikai adottság?
Mészáros Norbert: – Különösebben nem fejlesztettem, de lehet, segített az, hogy gyerekkorban sokat rohangáltam a szántóföldön.

Cívishír: – Mondhatni, hogy a DVSC-ben „öregedtél meg”...
Mészáros Norbert: – Már a negyvenedik évemben jártam, amikor az utolsó NB I-es meccsemet játszottam a Lokiban. Utána sem hagytam abba, játszottam az NB III-as csapatban, majd Tiszafüreden, Hajdúszoboszlón, Nagykállóban. Nyáron Sidibével és Ramosszal együtt Hajdúsámsonba igazoltunk. Sajnálom, hogy kevés meccsre tudok elmenni, mert a munkám miatt nem érek rá, hiszen az utánpótlás-bajnokságban is általában szombaton rendezik a meccseket, mint a Megye I-ben. Most éppen az is aggaszt, hogy augusztusban egy ártalmatlan szituációban térdsérülést szenvedtem, és még mindig nem jöttem rendbe.

Cívishír: – Korral jár...
> Mészáros Norbert: – Igen, de azért bosszantó. Ilyen komoly sérülésem nem volt pályafutásom során. Kispályázni sem tudok a volt játékostársakkal.

Cívishír: – Kíváncsi vagyok, mi motivál még?
Mészáros Norbert: – Szeretek focizni. Számomra ez nem levezetés, ugyanolyan komolyan veszem a Megye I-et vagy a kispályás focit is, mint annak idején az NB I-et, még ha az intenzitás nem is ugyanaz.

Cívishír: – Az mikor vált világossá, hogy edzőként kamatoztatod a tudásod?
Mészáros Norbert: – Jött magától. Amikor az első csapatból kiöregedtem, a kis Lokiban játékosedzőként alkalmaztak, vagyis Szatmári Csaba pályaedzőjeként. Ma már elmondhatom, hogy az U14-től az U19-ig mindegyik korosztállyal foglalkoztam. Jelenleg a DVSC Labdarúgó Akadémia U16-os csapatának vagyok a pályaedzője, és nagyon jól érzem magam ebben a pozícióban.

Cívishír: – Gondolom, tudsz mit mondani a fiatal védőknek.
Mészáros Norbert: – Igen, és kérem őket, ne okoskodásnak véljék, amit mondok, hiszen azt tapasztalatból teszem. Én ugyanis megéltem már minden szituációt a pályán.

Cívishír: – Sok gyerek focizik az akadémián, de kevesen jutnak el az NB I-ig. Mi ennek az oka?
Mészáros Norbert: – Ha a DVSC mostani keretét megnézzük, akkor szép számmal találunk benne volt akadémistákat. Élvonalbeli játékos abból lehet, aki fizikailag és mentálisan is alkalmas rá. 

Cívishír: – A focin kívüli életedről mit tudhat a nyilvánosság?
Mészáros Norbert: – Két gyerekem van. Mindkét fiamra nagyon büszke vagyok, nagyon okos srácok. A nagyobbik, Norbi a Közszolgálati Egyetem elsőéves hallgatója. A kisebbik fiam, Milán a DSI U12-es csapatában focizik, az édesanyjával él itt, Debrecenben. Én jelenleg egyedül élek. 2006 óta vadászom. Most éppen nem vagyok tagja egy társaságnak sem, hanem vendégvadászként hódolok a szenvedélyemnek, ami teljesen kikapcsol. Sosem volt elsődleges célom az, hogy ha kimegyek, akkor lőjek is valamit.

Cívishír: – Azért halljunk a trófeákról!
Mészáros Norbert: – Ejtettem el őzbakból és vaddisznóból is szép példányokat, de nem vagyok trófeahajhász. Nem akarok Afrikában oroszlánt lőni, nekem a hazai vadászterületek tökéletesen megfelelnek.

Cívishír: – Nem sokan ragadtak a távolról jött csapattársaid közül Debrecenben, mint te.
Mészáros Norbert: – Kerekes Zsombi, Sidibe, Ramos, Habi...

Cívishír: – Ahhoz képest, hogy hányan fordultak meg a Lokiban a te másfél évtizeded alatt, ez sem sok.
Mészáros Norbert: – Én megtaláltam itt a helyem. A régi debreceni csapattársakkal a mai napig összejárunk. Együtt is focizunk kispályán a helyi bajnokság utolsó osztályában, és mindig megnyerjük azt.

Cívishír: – Apropó! Sokan emlegetik: nem sportszerű az amatőr riválisokkal szemben, hogy DVSC-ikonok egész sora és több ezer NB I-es meccsen szerzett tapasztalat áll fel ellenük.
Mészáros Norbert: – Oké, de ők tudnak futni, mi pedig már nem nagyon. Márpedig futás nélkül focizni nem olyan egyszerű.

Cívishír: – Debreceninek vallod magad?
Mészáros Norbert: – 21 éve élek itt, lassan a fél életem itt töltöttem, úgyhogy igen.

Cívishír: – Debrecen végállomás?
Mészáros Norbert: – Egészen biztos, hogy az. Nekem itt van otthon, bár Vaszarra is „hazamegyek”, aztán onnan „hazajövök” Debrecenbe, de nekem már itt van az életem.

Cs. Bereczki Attila