Még egy szállodai szobát is ivettek.
Egy debreceni bevásárlóközpont biztonsági őre gyanút fogott, és jelentette a rendőröknek, hogy három fiatal lány több százezer forint értékben vásárolt náluk, többek között kozmetikai termékeket, ruhaneműket, valamint három nagy értékű mobiltelefont is.
A debreceni körzeti megbízottak még az áruház parkolójában igazoltatták a lányokat, valamint kérdőre vonták őket, hogy honnan van ennyi pénzük. A fiataloknál három bőrönd is volt, amelyek színültig voltak pakolva az áruházban vásárolt tárgyakkal. Az egyenruhások kérdéseire a 13, 14, valamint 15 éves lányok elmondták, hogy Berettyóújfaluban egy ismerősüknél voltak az előző este és tőle hozták el a közel 5 millió forintot.
Miután meglopták a 47 éves sértettet, Debrecenbe mentek busszal, kivettek egy szállodai szobát, majd másnap a lopott pénz elköltésébe kezdtek. A körzeti megbízottak a fiatalokat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átadták őket a berettyóújfalui nyomozóknak, akik lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.
Mindez tavaly májusban történt, a rendőrök az ügy vizsgálatával most végeztek, és az iratokat átadták az ügyészségnek.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)